Május 7-10. között bemutatkoznak a régió iparági szereplői a HUNGEXPO-n
2024. május 7-10. között MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás, IPAR NAPJAI Nemzetközi ipari szakkiállítás és AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Magyarország legjelentősebb üzleti találkozója évek óta meghatározó szerepet tölt be a hazai és regionális ipari szektorban, a gazdasági életben. A különböző ágazatok képviselői itt kihasználhatják az iparágak közötti szinergiát, új üzleti partnereket találhatnak, új együttműködéseket köthetnek.
A kínálat rendkívül széleskörű, hiszen a 3 kiállítás közel 50 főtémakört fed le, így elmondható, hogy a résztvevő vállalatok szinte minden, ipart, gyártást, termelést érintő kérdésre tudnak választ adni, minden felmerülő problémára tudnak költséghatékony megoldást javasolni.
Idén 16 országból több, mint 450 kiállító várja a szakembereket a HUNGEXPO két legnagyobb pavilonjában. A bemutatott termékek és szolgáltatások között szerepelnek olyanok is, melyeket még nem láthatott Magyarországon a szakmai közönség, és olyanok is, melyek a kiállítások NAGYDÍJ pályázatán kimagasló eredményt értek el. A minden évben meghirdetett termékversenyen a szakértőkből álló zsűri értékelése alapján NAGYDÍJ-at vehet majd át a rendezvény ünnepélyes megnyitóján: a FANUC Hungary Kft., a LOSONCZI Innovation Kft., a Yamazaki Mazak Central Europe s.r.o. Magyarországi Fióktelepe, a Metal Trading & Consulting Kft. és az Oxyma Systems Kft., KÜLÖNDÍJ elismerésben pedig a Rajapack Kft. részesül.
A rendezvényhez kapcsolódó szakmai program is színes, sokrétű. Lesz többek között:
- mérnökkamarai konferencia az e-mobilitásról
- hegesztéstechnikai továbbképzés
- járműipari beszállítói B2B találkozó
- Techtogether Automotive Hungary mérnökverseny
- munkavédelmi konferencia
- Application Zone – A „mini gyár” egy képzeletbeli félautomata gyártósor, amiben több cég technológiája van összekapcsolva azért, hogy a látogatók megismerhessék a gyártás részfolyamatait, megnézhessék a gyárban megtalálható cégek termékeit működés közben.
- kiállítói előadások
A szervezők várnak minden érdeklődőt, aki munkavédelmi kihívásokkal küzd, aki szeretné megismerni az aktuális szakmai trendeket, innovációkat, aki válaszokat keres a vállalatát érintő digitális kihívásokra, aki szeretné fejlesztéssel erősíteni cége piaci pozícióját, gyártásoptimalizálással a versenyképességét, új szereplőként lépne a piacra vagy költséghatékony megoldásokat keres, mellyel jövedelmezőbbé teheti vállalkozását.
Regisztráció a díjmentes belépőért: REGISZTRÁCIÓ
A látogatók kényelmét szolgálja a HUNGEXPO applikáció, melyet könnyű használni és amelyben néhány kattintással regisztrálni is lehet a kiállításokra. (Egy regisztrációval minden egyidejű kiállítás díjmentesen megtekinthető.)
A kiállítások weboldalain és a HUNGEXPO applikációban megtalálható a „Partnertalálkozó” díjmentes szolgáltatás, melynek segítségével a regisztrált látogatók hatékonyabban megszervezhetik találkozóikat a résztvevő cégekkel.
Bővebb információ, folyamatosan frissülő kiállítói lista, a NAGYDÍJ pályázat nyertes termékei és programkínálat: IPAR NAPJAI; AUTOMOTIVE HUNGARY