Banki átverések és patkányürülék, így fizetünk a hamis cigiért

2024.11.17. 00:02
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Súlyos problémát és komoly kockázatot jelent az illegális dohánykereskedelem. A feketén árult dohányipari termékeknek a használata fokozottan veszélyes, hiszen sokszor azt sem tudni, hogy mi is van bennük pontosan, nem ritka, hogy patkányürüléket találnak a hamis cigarettában a szakértők. Az online térben illegálisan e-cigarettát vagy más nikotinos termékeket kínáló kiberbűnözők eközben sok esetben élnek vissza a jóhiszeműen megadott kártyaadatokkal, nem beszélve arról, hogy jelentős adóbevételektől esik el miattuk a költségvetés.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Illegális Dohány Elleni Munkacsoportjának (IDEM) gyorsleltárja elég jól érzékelteti a problémát: tavaly három illegális dohánygyárat számoltak fel. A nyomozók idén sem unatkoztak, hiszen májusban egy európai léptékben is rekordnak számító fogásuk volt: hat ipari objektumot, köztük két illegális cigarettagyárat, továbbá a gyártáshoz szükséges alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát sikerült felderíteniük. A szervezetten működő bűnbanda raktáraiban összesen 80 ezer karton hamis cigarettát, továbbá több mint 75 tonna vágott dohányt találtak a nyomozók, amelyből több mint 600 ezer karton illegális cigarettát lehetett volna előállítani.

Patkányürülékkel dúsítva

Mivel a hamisítás során nincsenek meg a gyártáshoz szükséges higiéniai feltételek, gyakran mocsokban, patkányürülékkel fertőzött környezetben készül a feketepiacra szánt áru, amely így a fogyasztókra nézve fokozott egészségügyi kockázatot jelent.

Legalább ekkora gondot jelent az egzotikus végződésű honlapokra beregisztrált webshopok tömegének kínálata: a tisztázatlan gyártói hátterű, gyakran ismeretlen eredetű, elektronikus cigaretták, hevítőrudak és nikotinpárnák. Ezeknek sokszor olyan durván átlépi a megengedett értékhatárt például a nikotintartalmuk, hogy már ez alapján kizárható, hogy legális legyen az eredetük.

IMG 7947

Csak veszíthet vele mindenki

„Ez a feketekereskedelem legsötétebb bugyra” – szögezi le dr. Schöninger Róbert pénzügyőr alezredes, a NAV főosztályvezető-helyettese, aki szerint nem arról van szó, hogy bevizsgált terméket árulnának a kizárólagos értékesítési pontok, azaz a trafikok megkerülésével, hanem arról, hogy már magának a terméknek sincs meg a lekövethető múltja és eredete.

„Aki ilyen terméket fogyaszt, az nem csupán az államot és az adófizetőket károsítja meg, hanem az közvetlenül a saját egészségét, közvetve akár a szervezett bűnözést is támogatja” – teszi hozzá az alezredes, aki az ezeken a gyorsan fel-, majd eltűnő weboldalakon rendszeresen előforduló adathalász támadásokra is felhívja a figyelmet. A NAV több olyan esettel is találkozott, amikor egy-egy ilyen platformon a csalók úgy próbálnak bankkártya és egyéb személyes adatokhoz hozzáférni, hogy a valóságban nem létező terméket „értékesítenek”.

A vevő egyébként akkor is pórul jár, ha bár kézhez kapja a terméket, de műszaki gondja támad az eszközzel. Nem lesz olyan fórum, ahol ezt megoldanák, jó eséllyel még bejelenteni sem tudja majd a panaszát. Csak a közelmúltban 35 weboldalt és több mint 750 olyan közösségi média profilt azonosítottak, ahol elektromos cigarettát, vagy nikotinpárnát vásárolhattak a magyarországi fogyasztók, és amelyek jelentős részével csak direkt üzenetben lehet információt cserélni – jellemzően addig, amíg elérhetőek.

Ezért is fontos minden olyan kezdeményezés, amelynek segítségével a fogyasztók felismerik az azonosítatlan dohányipari termékekkel járó problémákat és a nemzeti dohányboltok kínálatára támaszkodva elkerülhetik az illegális forrásból származó technológiákat.

A cikk társadalmi célú reklám, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Illegális Dohány Elleni Munkacsoportjának céljaival összhangban, azok támogatására a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. megrendelésére készült.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban

Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban

A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.

február 10., 08:45

  • Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel

Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel

Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.

február 10., 08:00

  • Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után

Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után

Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.

február 10., 07:25

  • Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson

Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson

Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.

február 10., 07:30

  • Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.

február 10., 08:24

  • Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke

Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke

Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.

február 10., 07:26

  • Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.

február 10., 07:43

  • Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson

Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson

A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.

február 10., 08:45

  • Tudomány
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában

Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában

Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.

február 10., 09:14

  • Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.

február 10., 09:33

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli

Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli

Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.

február 10., 09:24

  • Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra

Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.

február 10., 06:04

  • Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya

Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya

Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.

február 10., 05:52

  • Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.

február 10., 07:24

  • Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire

Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire

Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.

február 10., 06:59

  • 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye

Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye

A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.

február 10., 04:17

  • Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron

Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron

A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.

február 10., 06:54

  • 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében

Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében

A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.

február 10., 06:06

  • Degusztátor
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne

A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.

február 10., 06:07

  • Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat

Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat

A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.

február 10., 06:08



Bezárás