A diploma önmagában már nem elég

A tudás jövője, a jövő tudása
Digitalizáció, mesterséges intelligencia, hibrid tanulási környezet, neuroplaszticitás. Csak néhány azok közül a hívószavak közül, amelyek az elmúlt években meghatározták a világ, és így a felsőoktatás működését is. 2025-ben egészen más szemlélettel, elvárásokkal lép be egy fiatal egy felsőoktatási intézmény kapuján, mint tette azt az ezredfordulón, és más kihívásokkal találja szembe magát, amikor kilép onnan a munkaerőpiacra. A lexikális tudás önmagában nem elég, fel kell tudni ismerni az összefüggéseket, levonni a következtetéseket.
“Egy most végző orvostanhallgató kb. 50 évig fog praktizálni, de a leghalványabb elképzelésünk sincs arról, hogyan fog kinézni a medicina 2075-ben. Ahhoz, hogy értő módon tudják alkalmazni a jövő felfedezéseit, nemcsak stabil természettudományos ismeretekre van szükség, hanem a kritikus szemléletet is el kell sajátítani.” - mondja Prof. Dr. Mátyus László, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke.

A világ változik, a TDK örök
Ebben játszik fontos szerepet a TDK. A magyarországi és határon túli egyetemeken egyaránt működő mozgalom 16 tudományterületen biztosít lehetőséget a hallgatók számára a kutatómunkában történő elmélyülésre. Az intézményi tudományos diákköri munkában mintegy 20 000 fiatal vesz részt, a közülük kiválasztott legjobbak mutatkoznak be az idén 70. születésnapját ünneplő Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). A 2025. évi 37. OTDK-ra rekordszámú, több mint 5500 dolgozatot neveztek. Újdonság, hogy a 37. OTDK előadásainak jelentős része online élőben is követhető lesz, így bárki bepillantást nyerhet ebbe az izgalmas világba.
Tudomány és közösség: a siker kettős motorja
Bár a TDK-zás komoly tudományos munkát takar, a hallgatók életében egyben izgalmas és inspiráló időszak is. A hallgató felismeri, hogyan veheti ki a részét a csapatmunkából, ugyanakkor megtanulja a saját értékeit is meghatározni, és reziliensebbé válik.
“Nálunk a hallgató is ugyanolyan része a csapatnak. Együtt hozunk döntéseket, ő is bedobhatja az ötleteit.” - mondja Zsiros László Róbert, aki a kutyakutatásokban a világelsők közé tartozó ELTE Etológiai Tanszéken dolgozik.
Mátyus László professzort közel 50 évvel ezelőtt ragadta magával a TDK világa, de szerinte a lényeg azóta sem változott: “Nem az a fontos, hogy az ember valami fantasztikusat fedezzen fel, hanem hogy elsajátítsa ennek módszertanát. Az én első kutatásomban sem volt nagy tudományos áttörés, de megtanultam egy kísérletet megtervezni, adatokat ábrázolni, értékelni, hibákat kijavítani. De a leglényegesebb az volt, hogy a projekt csak akkor haladt előre, ha én ott voltam a laborban. Fontos tagja voltam a kutatói csapatnak.”
Nemcsak kutatóknak
A tudományos diákköri tevékenység a jelenben versenyelőnyt jelent, és hosszú távon is megalapozza a hallgatók sikereit. A TDK-s hallgatók sok esetben továbbtanulnak, doktori képzésre jelentkeznek, vagy éppen innovációs projektekben vesznek részt.
“Sok hallgató jön úgy tudományegyetemre, hogy tudós akar lenni. Aztán eljut a PhD-ig, és ott szembesül vele, hogy egyáltalán nem ilyennek képzelte azt. A TDK ablakot nyit erre a világra, és ha valaki már itt tapasztalatot szerez, az reálisabb elvárásokkal csöppen bele az akadémiai világba.” - jegyezte meg Zsiros László.

Az itt megszerzett készségek azonban – mint az önálló munkavégzés, az érveléstechnika vagy a prezentációs készségek – a vállalati szektorban és a kreatív iparágakban is kiemelten fontosak, és nagyon jól hasznosíthatóak.
„Meggyőződésem, hogy azok, akik képzésük során részt vettek Tudományos Diákkörben, lényegesen jobb szakemberek lesznek, mint azok, akiknek ez kimaradt az életéből. És hogy ez mekkora előnyt jelent a munkaerőpiacon, azt egyértelműen mutatja, hogy az itthon tanuló külföldi hallgatók is egyre nagyobb létszámban csatlakoznak be a munkába.” - tette hozzá Mátyus László.
Az idei OTDK-ról további hírek és információk weboldalunkon és Facebook oldalunkon találhatóak.
A 37. OTDK legtöbb tagozatának szinte valamennyi előadását az OTDK honlapján keresztül az élő közvetítésnek köszönhetően minden érdeklődő nyomon követheti. Az OTDK és az élő közvetítés támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Az oldalról ajánljuk
- Kajak-kenu
Bár hemzseg a krokodiloktól, mégsem ez a legnagyobb probléma a brisbane-i olimpia egyik helyszínével
A versenynek helyet adó folyónál technikai problémák merültek fel.
14 perce
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50