INNOVÁCIÓ HÁROM ÉVSZÁZADON ÁT
120 évvel ezelőtt, 1887-ben elindult az ország első villamosa Budapesten, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. A Siemens-Halske szerelvényei láttán sejthető volt: új korszakba lépett Magyarország. Elkezdődött a modernizáció, az a folyamat, amely ma is áthatja mindennapjainkat, s még korántsem ért véget. A kihívások, s főként a nagyságrendek változtak - ám a fejlődés alapja továbbra is egy kulcsfogalom: az innováció.
"Soha nem azt kell nézni, hogy ez vagy az eddig hogy volt, mindig azt kell vizsgálni, hogy lehet jobban, egyszerűbben, olcsóbban megcsinálni, s az így megfontolt útra habozás nélkül rá is kell lépni" - erre bíztatta Schumann Károly és Tupy Frigyes, a Siemens két vezetője a múlt század húszas éveiben a mérnököket és a kereskedőket. Manapság hajlamosak vagyunk egyetlen szóval elintézni a jelenséget, ám az "innováció" önmagában talán túl rövid, túl gyorsan elszáll ahhoz, hogy valós jelentésén elgondolkozzunk.
A Németországban 1847-ben alapított Siemens Magyarországon idén 120 éves. A vállalat történetét, gondolkodásmódját az innováció hatja át. Dédanyáink valószínűleg soha nem hallottak még ezt a szót, amikor 1887-ben felültek az első villamosra a Nyugatinál, s megtették vele azt a rövid szakaszt, amely a próbaüzem számára elkészült. A fejlődés lényegét azonban átérezhették már, különösen, hogy az elkövetkezendő három évben összesen 25 kilométernyi új villamos vonal épült a Siemens révén, s a technikai világot egy új név, a "budapesti rendszer" foglalkoztatta: ennek igazi innovációja a sín alatti áramvezetés volt, amely a ma is ismert felső vezetéket helyettesítette.
Két évszázaddal ezelőtt, a XIX. század derekán a modernizáció nemzedékek életét változtatta meg. A villanyvilágítás, az elektromosság terjedő használata, a motorizáció mindennapi életünk kulcskérdésévé vált. A technológia révén gyökeresen megváltozott az életünk - s talán elképzelni sem tudjuk, hogyan élnek majd dédunokáink.
Az innovatív megoldásokra való igény az elmúlt 120 évben a technológiai fejlődéssel együtt gyorsult, s alakította át mind sebesebben a társadalom képét. Idén - a modernizációs folyamat egyik csúcspontjaként - újabb döntő fordulathoz érkezik az emberiség. Az ENSZ adatai szerint a 2007-es év demográfiai mérföldkő lesz: ez az első olyan év, amikor a világban több ember lakik majd városokban, mint azokon kívül. Kérdés, hogy az infrastruktúra, a technológia hogyan lesz képes megfelelni ennek a változásnak.
Két vezető irányzat, "megatrend" jellemzi ma a társadalmat, annak változásait, állítják a Siemens kutatói: az urbanizáció és a demográfiai változások. Ezt a két folyamatot régen ismerjük, hiszen az emberiség hosszú évezredekkel ezelőtt kezdett városokba rendeződni, ám a XXI. században mint mindennek, ennek a mértéke is gigantikusra duzzad. Az ENSZ előrejelzései szerint 2030-ban a világ lakosságának 90 százaléka városokban születik majd.
A megatrendekből fakadó kihívások Magyarországon az elkövetkezendő évtizedekben ugyanazok lesznek, mint a világ más pontjain. Egy a Siemens által készíttetett kutatás szerint öt terület érdemel kiemelt figyelmet: a növekvő mobilitás (a közlekedés), a természeti források növekvő szűkössége (a víztartalékok elsősorban), a környezetvédelem, az egészségügyi ellátás (különös tekintettel az idősekre), és a növekvő igény a biztonságra.
A Magyarországon most 120 éves Siemens története során arra törekedett, hogy innovatív válaszokat adjon a környező társadalom igényeire. Az évszázados fejlesztések során a vállalatcsoport itthon is és nemzetközi szinten is azt tűzte ki célul, hogy mindenhol megtalálja a legjobb - és főként leginnovatívabb - megoldást. A XIX. század végén a modernizáció elementáris erővel alakította át Magyarországot, s a technológiai fejlődés azóta is egyre magasabb szintre lép előre, folyamatosan javítva az életminőséget.
1887-ben a Siemens feladata egy rövid villamos vonal megépítése volt az akkor rendelkezésre álló legmodernebb technológia szerint, egyedi megoldásokkal. A mai vállalat számára a közlekedés fejlesztése, segítése csupán a számtalan terület egyikét jelenti. A technológia XXI. századi öt nagy kihívására a Siemens meg tudja adni a válaszokat. 120 év tapasztalatai sűrűsödnek itt az energetikában, az orvostechnikában, a közlekedésben és számos más technológiai területen - kiegészülve az innovációra, megújulásra való, jóformán "öröklött" hajlammal.
Siemens innovációk Magyarországon - kulcsfontosságú modernizációs projektek
Az 1847-ben alapított német Siemens-ház története a XIX. és a XX. század után immár a harmadik évszázadra nyúlik át. 160 éves fennállása, mellyel egyedül áll a mai elektrotechnikai és elektronikai vállalatok között, a mindig újra törekvésnek, a műszaki fejlődés élvonalában haladásnak köszönhető. A cég hazai megjelenése (1887) illetve hazai vállalatainak megalapítása óta a Siemens termékek, rendszerek és megoldások Magyarországon is nagyban hozzájárultak az ország modernizációjához, az ipar és infrastruktúra fejlődéséhez.
- az első városi villamos Magyarországon (Budapest, 1887: a nagykörúti 6-os villamos őse)
- az első közcélú áramfejlesztő telep Magyarországon (Budapest 1893)
- az első földalatti villamosvasút az európai kontinensen (Budapest 1896)
- az első köztéri villanyvilágítás Budapest főútvonalain (1911/12)
- az első 30kV-os energiaátviteli kábel az Elektromos Műveknek (1927)
- az első európai 18 csatornás hangfrekvenciás távíró átviteli berendezés magyar szakasza (1932)
- az első nyugati részvételű joint venture Magyarországon (Sicontact Kft., 1974)
- az első elektronikus vasúti biztosítóberendezés Magyarországon (Tata, 1997)
- a Paksi Atomerőmű reaktorvédelmi és irányítástechnikai rekonstrukciója (1997-2002)
- az Országos Teherelosztó számítógépes üzemirányító rendszere (1999/2001)
- a közigazgatás modernizációja: okmányirodák infokommunikációs rendszere (1999-2002/2003 ill. szolgáltatások)
- hazai vezetékes hálózatok szélessávú használata: ADSL-technika (2001-től)
- az első két-áramnemű villanymozdony Magyarországon (2002)
- a Magyar Posta Országos Logisztikai Központjának létrehozása (2003/2004)
- az első komplett PET/CT diagnosztikai képalkotó rendszer Magyarországon (2005)
- az első internet protokoll alapú kommunikációval (OCIT) működő városi forgalomirányító központ Debrecenben (2006)
- az első alacsonypadlós villamos Magyarországon (2006)
- az első 40 V technológiájú, energiatakarékos LED fényforrással működő forgalomirányító lámpák Budapesten (2006/2007)