Innováció három évszázadon át

2007.04.24. 16:42
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

120 évvel ezelőtt, 1887-ben elindult az ország első villamosa Budapesten, a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. A Siemens-Halske szerelvényei láttán sejthető volt: új korszakba lépett Magyarország. Elkezdődött a modernizáció, az a folyamat, amely ma is áthatja mindennapjainkat, s még korántsem ért véget. A kihívások, s főként a nagyságrendek változtak - ám a fejlődés alapja továbbra is egy kulcsfogalom: az innováció.


1887 - az első városi villamos Magyarországon

Innováció három évszázadon át

"Soha nem azt kell nézni, hogy ez vagy az eddig hogy volt, mindig azt kell vizsgálni, hogy lehet jobban, egyszerűbben, olcsóbban megcsinálni, s az így megfontolt útra habozás nélkül rá is kell lépni" - erre bíztatta Schumann Károly és Tupy Frigyes, a Siemens két vezetője a múlt század húszas éveiben a mérnököket és a kereskedőket. Manapság hajlamosak vagyunk egyetlen szóval elintézni a jelenséget, ám az "innováció" önmagában talán túl rövid, túl gyorsan elszáll ahhoz, hogy valós jelentésén elgondolkozzunk.

Magyar modernizáció a kezdetekben

A Németországban 1847-ben alapított Siemens Magyarországon idén 120 éves. A vállalat történetét, gondolkodásmódját az innováció hatja át. Dédanyáink valószínűleg soha nem hallottak még ezt a szót, amikor 1887-ben felültek az első villamosra a Nyugatinál, s megtették vele azt a rövid szakaszt, amely a próbaüzem számára elkészült. A fejlődés lényegét azonban átérezhették már, különösen, hogy az elkövetkezendő három évben összesen 25 kilométernyi új villamos vonal épült a Siemens révén, s a technikai világot egy új név, a "budapesti rendszer" foglalkoztatta: ennek igazi innovációja a sín alatti áramvezetés volt, amely a ma is ismert felső vezetéket helyettesítette.

1896-ban újabb mintával szolgált Budapest: a Siemens ekkor adta át a főváros felkérésére megépített Millenniumi Földalattit a városi közlekedésnek. Az európai kontinens első úttest alá épült vasútja a császárok kedvence lett: I. Ferenc József avatta fel, de egy évvel később II. Vilmos német császár is kipróbálta budapesti látogatásakor. Az igazi siker fokmérője azonban a széles közönség maradt: a korabeli feljegyzések szerint hétvégente átlagosan 13 ezren utaztak így a Városligetbe.

Az első világháborút megelőző évtizedek modernizációjának talán ez a két leglátványosabb eleme, ám az igazi áttörést két másik folyamat jelentette. A villamosítás és a távközlés fejlődése évszázados megszokásokat változtatott meg, s forradalmasította a mindennapi életet. A Siemens országszerte áramfejlesztő telepeket épített, s számos városba vitte el a világítás luxusát. 1911-ben felgyulladtak a XX. század jelzőfényei itthon is, elkészült az első köztéri villanyvilágítás Budapest főútvonalain. Ugyanebben az évben megalakult a Siemens kábelgyára, utat nyitva az új század kommunikációjának.

Háborúk között

A vesztes háború a magyar Siemenst is megrokkantotta, ám az országhoz hasonlóan lassan a vállalat is talpra állt. A korábbi fejlesztések folytatása mellett a cég két új területet hódított meg: az orvostechnikát, melyben máig vezető szerepet játszik, és a rádiógyártást. A húszas években a Siemens adta át az első nagyobb röntgen berendezéseket a budapesti klinikáknak, s 1928-tól az egész országban szól a rádió...

Kényszerszünet és újjászületés

A II. világháború után a Siemens cég eltűnt Magyarországról, de az addigi eredmények, fejlesztések, a tudásbázis továbbra is itt maradtak. A Siemens korábbi mérnökei dolgoztak az átalakult üzemben, s nyugat vagy sem, a vállalat osztrák leányán keresztül a magyar állam továbbra is igényt tartott arra az ismeretre, amelyet a cég világszerte felhalmozott. A Siemens részt vett az újjáépítésben, s innovációinak nagy részét a későbbiekben is megosztotta - ennek köszönhető, hogy az enyhülés éveiben, 1974-ben ez a vállalat alapíthatott elsőként vegyes tulajdonú vállalatot, joint venture-t Magyarországon. A Sicontact folyamatosan biztosította a Siemens-innovációk, -fejlesztések és -szabadalmak beáramlását Magyarországra, majd az 1990-ben megalakult Siemens Kft. (később Rt.) pedig végképp ott folytatta, ahol a 120 éve alapított "nagy előd" abbahagyta: innovációkkal segítette az ország modernizációját, fejlődését, s 2006-2007-ben sínre rakta a XXI. század villamosait Budapesten.

www.siemens.hu/120ev/

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.