Olivér
4 °C
8 °C

Eljárás indulhat a török kormánypárt ellen

2008.03.31. 15:02
A fõügyész szerint iszlám államot próbál létrehozni Erdogan pártja, ezért keresetet nyújtott be, amire most az alkotmánybíróság is zöld utat adott.

A török alkotmánybíróság hétfõn úgy döntött, hogy zöld utat ad a kormányzó Igazság és Fejlõdés Pártja (AKP) ellen benyújtott keresetnek, árulta el az egyik alkotmánybíró az AFP francia hírügynökségnek.

Korábban a fõállamügyész kérte a kormánypárt betiltását, az ország világi rendjének fenyegetése miatt. A hétfõi, egyhangúlag meghozott döntés után elkezdõdhet a tárgyalás, a döntésig azonban akár hat hónap is eltelhet.

A fõállamügyész március 14-i kifogásában azt hangsúlyozta, hogy a kormánypárt a világi rendszer helyett iszlám államot próbál létrehozni. A jogász szerint 71 tisztviselõt, köztük Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt és Abdullah Gül elnököt öt évre el kellene tiltani a politikai életben való részvételtõl.

A vád szerint az, hogy eltörölték a muzulmán fejkendõ viselését tiltó határozatot az egyetemeken is, azt mutatja, hogy a párt vallásos rendet próbál bevezetni. A kormánypárt vezette önkormányzatok ráadásul betiltották az éttermekben az alkoholt.

Az Európai Unió korábban felszólította a bírákat, hogy a demokráciát és Törökország érdekeit tartsák szem elõtt, mert az ügy hátráltathatja Ankara csatlakozását az európai szövetséghez.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?