Rácáfolt Sarkozyre a kis Kadhafi
"Talán zsarolta, de az európaiak is zsarolták Líbiát. Ők szabták meg a játékszabályokat ebben az immorális játszmában, és most ennek kénytelenek megfizetni az árát" - mondta Szeif al-Iszlám Kadhaf a Newsweek friss, augusztus 13-i keltezésű számában.
Az öt bolgár ápolónő és a hasonló váddal (líbiai gyerekek százainak szándékos megfertőzése HIV-vírussal) elítélt palesztin orvos kiszabadulása líbiai börtönéből, illetve Párizs ebben játszott fontos szerepe vitákat és találgatásokat váltott ki Franciaországban azt illetően, mit adott cserébe Párizs Líbiának a hat említett egészségügyi dolgozó kiszabadulásáért.
A franciaországi bírálatokra reagálva Nicolas Sarkozy elnök kijelentette, hogy Párizs nem kínált semmiféle ellenszolgáltatást a bolgár ápolónők (és az időközben bolgár állampolgárságot nyert palesztin orvos) szabadon bocsátásáért.
Egy másik kérdés nyomán az ifjabb Kadhafi kijelentette, hogy a franciák több száz millió eurós támogatást helyeztek kilátásba a líbiai egészségügyi szektor számára. Csupán Bengázi kórházának felújítására nem kevesebb mint 300 millió eurós támogatást vállaltak, mondta.
Erőmű és páncéltörő európai pénzből
Bengázi kórházában történt a tömeges HIV-fertőzés, amelyért a líbiai hatóságok a bolgár ápolónőket és a palesztin orvost tették felelőssé, holott nemzetközi szakértők szerint a katasztrofálisan rossz higiéniai viszonyok számlájára írható a szomorú eset.
Közvetlenül a bolgár egészségügyi dolgozók kiszabadulása után Sarkozy Líbiába utazott. Látogatása alatt Tripoli és Párizs megállapodást írt alá egy tengervíz sótalanítására szolgáló líbiai atomerőmű közös építéséről.
Kevéssel később pedig a (jelentős francia részvétellel működő) EADS európai repülő-, űr- és védelmi ipari cégcsoport írt alá 168 millió euró összértékű szerződést Tripoliban Milan típusú páncéltörő rakéták szállításáról.