A francia külügyminisztérium is csatlakozott szerdán azokhoz az amerikai és európai jogvédőkhöz, egészségügyi szakemberekhez, akik bírálják a pápa óvszerekkel kapcsolatos keddi kijelentését. XVI Benedeket még katolikus csoportok is kritizálták, miután egy hetes afrikai körútjára tartva azt mondta, hogy a gumióvszer aligha segít az AIDS elleni küzdelemben.
A pápa szerint a kondom nem megoldás az AIDS ellen, sőt súlyosbítja a problémákat, amiket szerinte szellemi síkon és a szenvedők felé mutatott szeretettel lehet megszüntetni. (A katolikus egyházfő ezt akkor jelentette ki, amikor éppen afrikai körútjának első állomására, Kamerunba tartott. Afrika az immunhiányos kór által leginkább sújtott földrész, ahol ezrek halnak meg évente a betegség következtében.)
"Morálisan elítélendő egy ekkora baklövés egy olyan földrésszel kapcsolatban, ahol milliószámra fertőződnek meg az emberek, reagált Harry Knox, a Human Rights Campaign nevű szervezet vallási kérdéssel foglalkozó programvezetője. "A pápa kijelentése felelőtlen és veszélyes", közölte a "Katolikusok a Választásért" nevű szervezet vezetője. Jon O'Brien szerint egy általuk elvégzett felmérés azt bizonyította, hogy Ghanában, Írországban, Mexikóban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban a katolikusok elsöprő többsége támogatja az óvszerhasználatot.
A francia külügyminisztérium is aggodalmát fejezte ki szerdán a pápa kijelentése miatt. "Nem tisztünk ítéletet mondani az Egyház doktrínáiról, de az ilyen megnyilatkozások fenyegetést jelentenek a közegészségügyre és az emberi életek védelmének kötelezettségére", mondta Eric Chevallier külügyi szóvivő.