Anyja szerint Dudog Gábor nem bűnös
"Nem bűnös a 25 éves fiam, aki sikeres érettségi, valamint több nyelven is folytatott tanulmányok után különböző kereskedelmi cégeknél volt területi képviselő, majd pedig 2008 januárjától Írországban vállalt munkát, mert bízott nyelvtudásában, ismereteiben" - állítja a Bolíviában agyonlőtt Eduárdó Rózsa-Flores csoportjával összefüggésbe hozott Dudog Gábor édesanyja. A békéscsabai asszony írásban válaszolt az MTI megkeresésére.
Állítrása szerint Dudog egy biztonsági cégnél dolgozott, ezt a tudását szerette volna továbbfejleszteni nemzetközi szintűre. Ekkor hallott a bolíviai testőrképzésről, "s nem volt kis dolog, hogy lehetősége adódott rá, hogy kiutazhasson és elvégezhesse". Az édesanya úgy tudta, hogy a képzés mellett munkát is kellett vállalnia, vagyis olajszállítmányokat is őrzött a fiatalember.
Fiával az interneten tartott kapcsolatot. Dudog március 26-án, öthónapnyi távollét után hazalátogatott. "Hazajött, de nem azért, hogy szökjön valaki elől. Soha egyetlen szóval sem beszéltünk ilyesmiről, amit ő nem került volna el, ha igaz lenne".
"A Rózsa-Flores és társai meggyilkolása utáni vádaskodás, a velük való kapcsolat feltételezése váratlanul ért és megrendített. Egy ilyen távoli országban a magyarok együtt fényképezkedése - vagy akár barátkozása is -, szinte természetes, és nem jelenthet közös terrorcselekményekre való készülődést".
Levelében határozottan elutasította a feltételezést, hogy fia bárki életére tört volna. "Főleg nem egy államfőre, aki - sajnos - lelketlenül és arcátlanul gyilkolásztat, talán éppen azért, hogy a belső bajokról, feszültségekről másra terelje a figyelmet" - írta.
Dudog Gábort május 4. óta keresi a bolíviai rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy tagja volt a Rózsa Flores Eduardo vezette csoportnak. Józsa Mátyás, Magyarország Buenos Airesben állomásozó nagykövete csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megbízható információi szerint Dudog Gábor és egy - azóta szintén körözött - társa az április 16-ai Santa Cruz-i kommandós akció előtt valamivel több mint egy hónappal elhagyta Bolíviát.