Juscsenko elfogadta kabinetfőnöke lemondását
Megjelent a Viktor Baloha felmentésére vonatkozó elnöki rendelet Juscsenko hivatalos honlapján. A rendelet nem tartalmazza a felmentés indoklását, Juscsenko egy kedden megjelent lapinterjúban azonban arról beszélt, hogy új munkatársakat szeretne, mert újra jelöltetni kívánja magát a jövő év elejére várt következő elnökválasztáson.
Baloha, aki 2006 óta volt Juscsenko kabinetfőnöke, és Ukrajna egyik legbefolyásosabb vezetőjévé nőtte ki magát, május 12-én kérte felmentését. Döntését azzal indokolta, hogy nem ért egyet Juscsenko újbóli indulásával.
Távozásának bejelentése óta Baloha élesen bírálta Juscsenkót, azzal vádolva korábbi főnökét, hogy nem teljesítette az őt hatalomra juttató 2004-es "narancsszínű forradalom" idején tett ígéreteit, a hatalom berkeiben pedig mindennapossá vált a korrupció és a nepotizmus. Baloha szerint Juscsenkónak nincs erkölcsi joga újra jelöltetni magát az elnökválasztáson.
Baloha a miniszterelnök, Julija Timosenko iránti ellenszenvéről volt ismert, Ukrajnában sokan benne látták az állam- és a kormányfő közötti, szűnni nem akaró konfliktusok egyik felbujtóját. Keddi közleményében azonban a volt kaninetfőnök Juscsenkót és Timosenkót egyaránt lemondásra szólította fel.
Elemzők szerint Baloha dicstelen távozása a Nyugat-barát ukrán elnök táborában uralkodó bénultság jele, s arra utal, hogy valószínűtlen Juscsenko újraválasztása. Közvélemény-kutatások szerint a hivatalban lévő államfőre a választópolgárok mintegy 3 százaléka adná voksát. A felmérések szerint az elnökválasztás két esélyes jelöltje Viktor Janukovics oroszbarát ellenzéki vezető és Timosenko lehet.