Nem akar nemzetközi vizsgálatot a Srí Lanka-i elnök
Elutasította Srí Lanka elnöke azokat a felhívásokat, amelyek az követlik: nemzetközi vizsgálat tárja fel a hadsereg esetleges háborús bűneit, amit a katonák a tamil lázadók elleni offenzíva során követettek el. Radzsapaksze elnök Colombóban a parlament előtt összegyűlt több tízezer híve előtt kijelentette: "egyesek" megpróbálták megállítani a Srí Lanka-i hadsereg előrenyomulását azzal a fenyegetéssel, hogy az ország vezetőit bíróság elé állíttatják háborús bűntettek miatt és ezek a fenyegetések azóta is folytatódnak. "Én nem félek. A ti támogatásotok az én erőm. Kész vagyok akár az akasztófa alá állni a nevetekben", hangoztatta az államfő.
Az ENSZ adatai szerint több mint 7 ezer civil vesztette életét a szakadár Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) elleni négy hónapos általános offenzíva során, míg a belháború 1983-as kiszélesedése óta eltelt negyedszázadban 80-100 ezerre tehető a civil áldozatok száma. Emlékeztetőül: a Srí Lanka-i hadsereg hétfőn jelentette be teljes győzelmét, miután visszafoglalták a sziget északi részén a "tigrisek" ellenőrzése alatt álló utolsó földsávot.
A humanitárius szervezetek mindkét tábort emberi jogsértésekkel vádolták: a hadsereget azért, mert válogatás nélkül lőttek nehéztüzérséggel olyan területeket, ahol civilek is tartózkodtak, az LTTE-t pedig azért, mert élő pajzsként használták a lakosságot a hadsereg ellen. A háború utolsó hónapjaiban 300 ezren váltak földönfutóvá, jelenleg menekülttáborokban összezsúfolva várják sorsuk jobbra fordulását. Az ENSZ emberi jogi bizottsága hétfőn tart rendkívüli ülést Srí Lankáról, de a tervek szerint még a pénteki nap folyamán a szigetre érkezik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, hogy a humanitárius válság mielőbbi megoldását szorgalmazza.
Közben a colombói hatóságok első ízben tettek közzé pénteken adatokat a hadsereg veszteségeiről. Gotabaja Radzsapaksze védelmi miniszter az állami kézben lévő ITN tv-nek elmondta, hogy 2006. júliusa, a szakadárok elleni háború utolsó szakaszának kezdete óta 6261 katona esett el, és 29 551 volt a sebesültek száma. Ugyanebben a periódusban 22 ezer tamil harcost öltek meg. A civil áldozatokról azonban nem tett a miniszter említést.