Köhler simán nyerte az elnökválasztást

2009.05.23. 14:37
2004-es első megválasztását lemásolva, szombaton ismét egy szavazattal szerezte meg már az elnökválasztás első körében az abszolút többséget az újabb öt éves megbizatást elnyerő Horst Köhler német államfő.

Az eddigi elnököt, Horst Köhlert választották újabb öt évre Németország államfőjévé, a hivatalban lévő elnök a szombati szavazásnak már az első fordulójában abszolút többséget szerzett a Bundesversammlungban, az ötévente csak egyszer összeülő elnökválasztó gyűlésben.

Megválasztását követő beszédében az államfő az országot sújtó gazdasági válság okozta nehézségekre és az ebből fakadó feladatokra figyelmeztetett. Hangsúlyozta, hogy egy demokráciában mindenkire szükség van, és együttműködésre, illetve összefogásra szólított fel. Az ország előtt álló úttal kapcsolatban a munka, a képzés és az integráció fontosságát emelte ki.

Az államfőt közvetve választó, 1224 tagú szövetségi közgyűlésben Köhler 613 elektori szavazatot kapott, azaz pontosan annyit, amennyi az abszolút többséghez minimálisan szükséges. Ezzel az eredménnyel lemásolták a 2004-es elnökválasztást, amikor pontosan ilyen eredménnyel nyert már az első körben a mostani államfő. Köhler a konzervatívok és a szabaddemokraták képviselőinek szavazatai mellett a Bajorországból delegált, úgynevezett szabad választók voksait is megszerezte.

Fő riválisa, a szociáldemokraták és a Zöldek által támogatott Gesine Schwan 503 szavazatot szerzett, míg a Baloldal pártjának jelöltjére, Peter Sodannra 91 elektor szavazott.

Elemzők korábban úgy vélték, hogy Köhlernek és kihívójának, Gestine Scwannak nagyjából azonos esélye van a szövetségi elnöki poszt megszerzésére, habár közvetlen választás esetén Köhler az ország legnépszerűbb politikusaként toronymagas győzelmet aratott volna.

A németek a második világháború utáni történetükben soha nem választhattak közvetlenül elnököt. Paul von Hindenburg ugyanis 1933-ban Adolf Hitlert nevezte ki kancellárnak, az 1949-es német alkotmány szövegezői úgy gondolták, hogy egy erős elnök túl nagy veszélyt jelent a német demokráciára.