Harminc éve nem látott erőszak Teheránban az elnökválasztás miatt
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
A hivatalban lévő elnök, Ahmadinezsád a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg, legfőbb riválisa, az egykori kormányfő, Mir Hoszein Muszavi 33,75 százalékot kapott.
Ahmadinezsád egy szombat esti televíziós beszédben "szabadnak" minősítette a választást, amely újabb négy évre biztosítaná számára az elnöki széket. "Az emberek a politikámra szavaztak" - közölte.
Manipulációra hivatkozik a vesztes fél
Muszavi elítélte a választási eredmény "manipulációját", amivel "önkényuralom" veheti kezdetét. Hívei az utcára vonultak, Teheránban autógumikat égettek a belügyminisztérium épülete előtt, másutt egy kereskedelmi bankot gyújtottak fel, és több száz fiatal csapott össze motoros rohamrendőrökkel, akik botokkal ütlegelték őket, és próbálták feloszlatni a tömeget. Egyes hírügynökségi jelentések szerint könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, akiket Muszavi az este folyamán nyugalomra intett, de a több ezer tüntető szerint a választási eredmény csalássorozat eredménye. A Times teheráni tudósítója által megkérdezett helyi lakosok még soha nem láttak a mostanihoz hasonló demonstrációt a városban.
Eddig három halott
Három reformpárti tüntető meghalt, amikor szombat este a rendőrök összecsaptak Teheránban a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újjáválasztása miatt tüntetőkkel – jelentette honlapján az al-Arabíja arab hírtelevízió.
Olasz tudósítókat bántalmaztak
Az iráni elnökválasztást követő utcai zavargások során szombaton este rendőrök támadtak egy olasz tv-állomás forgatócsoportjára. A La Repubblica című római újság internetes oldalán megjelent beszámoló szerint a Tg3 olasz tv-híradó stábjának iráni tolmácsnőjét rendőrök hátulról ütlegelték, ennek következtében az illető zúzódásokat szenvedett. A csoport operatőrét negyedórán át fogva tartották, kamerájából kivették és elkobozták az összecsapásokat rögzítő kazettát. (MTI)
A rendőrök szombaton legalább tíz reformpárti vezetőt - közöttük a Mohammad Hatami volt államfőhöz közel álló Mohszen Mirdamadit, a Részvétel Frontja nevű szervezet vezetőjét - őrizetbe vettek. Ezt a a szervezet szóvivője, Radzsáb-Ali Mazrui közölte a francia hírügynökséggel.
"Az elnökválasztás alatt elkövetett szabálytalanságok nagyon súlyosak, és joggal érzik megsértve magukat" - közölte szombaton Muszavi híveivel, akiket egyúttal határozottan arra kért, "ne veszítsék el a hidegvérüket és tartózkodjanak minden erőszakos cselekménytől".
A mérsékeltnek tartott Mohammad Hatami volt államfő vezette szövetség aggodalmát fejezte ki a "szavazatokkal való tömeges trükközés miatt", a választási eredmények megsemmisítését és szavazás megismétlését szorgalmazta. Hatami Harcos Papság Pártja szerint "a választás semmisnek nyilvánítása és a voksolás békésebb légkörben történő megismétlése jó módszer lenne a közbizalom helyreállítására és nemzeti megbékélésre".
Szemtanúk szerint az ország fővárosában az iszlám forradalom, azaz 1979 óta nem volt példa ilyen mértékű erőszakos demonstrációra, egyeseket a jelenetek az 1999-es diákmegmozdulásokra emlékeztették.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah megköszönte az irániaknak a tömeges (85 százalékos) részvételt és arra intette az ellenzéki politikusokat, hogy "tartózkodjanak provokációktól". "Úgy vélem, az ellenfélnek az a szándéka, hogy ellenséges provokációjával aláássa a választás nagyszerűségét" - mondta szombati televíziós beszédében.
Nem lehet sms-t küldeni
Szadek Mahszuli belügyminiszter az eredmény kihirdetésekor elismerte, hogy magában a fővárosban Muszavira több voksot adtak le, mint az elnökre. Figyelmeztette a fiatalokat, hogy a tüntetéseket nem engedélyezték, ám az erős rendőri jelenléttel dacolva, Muszavi több ezer híve felvonult és "halál a diktátorra" üvöltésekkel követelték Ahmadinezsád lemondását. Mások az út közepén ülősztrájkot folytattak, azt kiáltozták, hogy "Muszavi, szerezd vissza a voksainkat", és azt kérdezték: "Mi történt a szavazatainkkal?"
Iránban korlátozták az információáramlást: nem lehetett sms-üzenetet küldeni, Muszavi honlapjait alig vagy egyáltalán nem lehetett elérni, az állami tv csak az elnök győzelméről adott hírt, de kihívója vádját, hogy választási csalást követtek el, már nem közölte. A rendőrség megakadályozta Muszavit abban, hogy sajtókonferenciát tartson, illetve hogy beszédet mondjon hívei előtt.
USA, Izrael és az EU is Teheránra figyel
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy Washington figyelemmel követi az iráni választás fejleményeit, és reményének adott hangot, hogy az eredmény az iráni nép akaratát tükrözi.
Egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú amerikai tisztségviselő sürgette Iránt, hogy békés megoldást keressen, bármilyen vita támadjon is az elnökválasztás körül. Felszólította Teheránt, hogy "ragadja meg az alkalmat" és bocsátkozzon közvetlen párbeszédbe Washingtonnal.
Izrael aggodalommal fogadta az Ahmadinezsád győzelméről szóló hírt, Szíria és a palesztin Hamász üdvözölte azt. Az Európai Unió cseh elnöksége szombaton "aggodalmát" fejezte ki az iráni elnökválasztáson előforduló "feltételezett szabálytalanságok" és az azt követő "erőszakos cselekmények miatt. Az EU cseh elnöksége reményét fejezte ki, hogy "az elnökválasztás eredménye lehetőséget teremt az atomkérdésről szóló tárgyalások újrafelvételére és az ezzel kapcsolatos iráni álláspont tisztázására. A elnökség azt várja, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság új kormánya felelősen jár el a nemzetközi közösséggel szemben és tiszteletben tartja nemzetközi kötelezettségeit" - tette hozzá a cseh elnökség szombaton Brüsszelben kiadott közleményében.