A vitatott kimenetelű iráni elnökválasztás körülményeinek független és hiteles kivizsgálását követelte csütörtökön Strasbourgban az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése. A 47 országot tömörítő európai intézmény parlamenti testülete szerint az a tény, hogy összesen 646, visszaélésekről szóló panasz érkezett az elbírálásra hivatott Őrök Tanácsához, "jogos aggodalmat kelt" a választási folyamat tisztességes voltát illetően.
A Parlamenti Közgyűlés egyúttal felszólította az iráni hatóságokat, hogy tartózkodjanak a békés tüntetők elleni erőszak alkalmazásától, valamint követelte a június 13. óta őrizetbe vett több száz demonstráló - köztük politikusok és családtagjak - szabadon bocsátását. Az ET szerint az őrizetbe vételek azt jelzik, hogy a teheráni kormány el kívánja nyomni az ellenzéket, és el akar kerülni minden politikai párbeszédet. (MTI)
A Guardian riportere szerint félmillió ember tüntet új választást követelve Teheránban. A tömeg a Teheráni Egyetemhez igyekszik, ahol vasárnap este sok diákot megvertek, többeket állítólag meg is öltek rendőri egységek.
Muszavi hívei megkezdték újabb tüntetésüket Teheránban, így már ötödik napja tart az új választások utcai követelése. Eddig erőszak nem történt. A felvonulók állítólag sokan vannak, de független tudósítás még nem érkezett. A nyugati újságírók elvben nem mehetnek ki az utcára.
Állítólag Rafszandzsáni ajatollah összehívta a Szakértők Gyűlését Irán vallási központjába, Kom (Qom) városába. A 86 főpapból álló testület nevezi ki az Őrök Tanácsa vezetőjét, aki az ország államfője. A tanács mostani vezetője, Hamenei ajatollah egyértelműen Ahmanidezsádot támogatja a mostani helyzetben, a főpap anarchistáknak illetve vandáloknak nevezte a tüntetőket. A Szakértők Gyűlése elvben leválthatná Hameneit ami egyértelműen a tüntetők győzelmét jelentené. A Szakértők Gyűlésének összehívása sem biztos azonban, a hír több helyen is megjelent, de hivatalosan nem erősítették meg.
A második félidőre már az összes iráni labdarúgó zöld karaszalag nélkül vonult a szöüli gyepre. A meccs 1:1-re végződött.
Szöulban ezekben a percekben is tart a Dél-Korea - Irán vb-selejtező (félidőben 0-0). A meccsen legalább négy iráni játékos visel zöld karszalagot. A zöld Muszavi kampányszíne. A szerdai tüntetést hívei "a zöld tenger csendje" jelszóval hirdették meg.
Az iráni parlament elnöke vizsgálatot indított a Teheráni Egyetem kollégiuma elleni támadás miatt. Vasárnap este fegyveres rendfenntartók törtek be a diákokhoz, sokakuat véresre vertek, legalább 75 hallgatót letartóztattak és állítólag többeket megöltek. Az egyetem diákjainak többsége Muszavit támogatja, a hallgatók már korábban is tüntettek reformokért.
A parlamenti elnök korábban Irán ENSZ-nagykövete volt, a politikai elit fontos szereplője.
Robert Fisk, az Independent veterán közel-keleti tudósítója dacolva a hatósági tiltással kedd este elvegyült a teheráni tüntetők között és olyat látott, ami nagy hatással lehet az események menetére. A következő bekezdés Fisk beszámolójának fordítása.
"Kérem, kérem tartsa távol tőlünk a baszidzsiket [a konzervatív félkatonai milicistákat]" - könyörög egy középkorú asszony a különleges erők golyóálló mellényt és sisakot viselő tisztjének, amikor az Iszlám Köztársaság gengszterszerű milicistái terepszínű nadrágjaikban és puritán fehér ingeikben megjelentek a tüntetők közelében. A rendőr rámosolygott. "Isten segedelmével" - felelte. Két másik rendőrt a vállukra kaptak. "Tasakor, Tasakor! Köszönjük, köszönjük" - zúgta a tömeg.
Muszavi honlapján bejelentette, hogy csütörtökön ő is utcára vonul. Gyászmenetet rendeznek, a korábbi tüntetéseken meggyilkoltak emlékére. Muszavi kérte, hogy az elhunytak és megsebesültek családtagjai is csatlakozzanak. Szerdán is lesz tüntetés, magyar idő szerint fél négytől.
Szerda reggel óta nem működik Iránban a Yahoo Messenger nevű szolgáltatása, valószínűleg a kormány blokkolja a hozzáférést. Muszavi híveinek ez fontos kommunikációs csatorna volt. A Forradalmi Gárda közleményben fenyegette meg az ellenzéki bloggereket is, sokan már nem frissítették az oldalukat. A Twitteren és a Facebookon viszont még sok, álnéven megszólaló ellenzéki kitart. (Guardian)
Egy volt teheráni tudósító szerint már 500 reformpárti, Muszavit támogató ismert ellenzékit tartóztattak le. Köztük van a Guardian című brit lap egyik állandó elemzője is. (Guardian)
Kedden erőszak nélkül tüntettek egymás mellett és ellen a két elnökjelölt hívei, de szombat óta már legalább 22 halottja van az iráni zavargásoknak. A reformpártiak szerdára újabb megmozdulást terveznek.
Újabb tiltakozó akciót szerveznek szerda délutánra az iráni elnökválasztáson a hivatalos eredmények szerint alulmaradt Mir Hoszein Muszavi hívei - közölték a politikust támogató mozgalom tagjai. Teherán egyik legnagyobb terére, a Haft-e Tirre hirdették meg a gyűlést közép-európai idő szerint fél négyre. Muszavi egyelőre nem jelentette be nyilvánosan az újabb összejövetelt. (MTI)
Barack Obama elnök szerint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök és legfőbb kihívója, a reformer Mir Hoszein Muszavi közötti politikai különbség nem olyan nagy, mint amilyennek tűnik.
"Úgy gondolom, fontos belátni, hogy a tényleges politikai különbség Mahmúd Ahmadinezsád és Mir Hoszein Muszavi között talán nem is olyan nagy, mint mondják" - mondta az amerikai elnök az CNBC televíziónak kedden adott interjúban.
Akárhogyan is végződjék a szavazatok Muszavi által követelt újraszámlálása, mindenképpen az Egyesült Államokkal ellenséges iráni rendszerrel lesz dolgunk - tette hozzá Barack Obama.
Pillanatnyilag nem lehet twittelni, így az iráni forradalmat sem lehet követni, pedig hihetetlen mennyiségű twitfolyamban lehetett követni az eseményeket.
A Twitter a tegnap éjszakára tervezett karbantartását is elnapolták az iráni események miatt, mert az ellenállóknak ez volt az elsődleges kommunikációs formája.
Brutális részleteket ír meg a Teheráni Egyetem hálótermeinek ostromáról angol nyelvű cikkében a Rooz nevű független iráni híroldal. A kormány biztonsági erői és civil ruhás szövetségesei eszerint a teljes kommandós arzenált, illetve láncokat, tőröket, botokat bevetve ostrolmolták meg a diákok épületeit, Miután az egyetemisták egy behatolási kísérletet meghiúsítottak, leállt a mobiltelefon-szolgáltatás, majd megindult a második ostrom. Ezúttal hang- és gázgránátokat is bevetettek, majd szétlőtték az ajtókat, bent pedig akit elértek, véresre vertek, illetve meglőttek. Csak lövések miatt 15-en vannak kritikus állapotban.
Közös nyilatkozatot adott ki Mir Hoszein Muszavi és Mohamad Khatami, Irán korábbi reformista elnöke. Ebben elítélik a demonstrálókkal szemben alkalmazott erőszakot, valamint legalább 120 reformista aktivista és politikus letartóztatását. A letartóztatottak között volt Khatami öccse, Mohamed Reza Khatami is. Őt ugyan a közlemény szerint már szabadon engedték, de másokat még mindig fogva tartanak.
A teheráni háztetőkről felhangzó Isten hatalmas kiáltások Muszavi híveinek csatakiáltásai. Az elnökjelölt twitteren szólította híveit, hogy magyar idő szerint este nyolcig kiabáljanak a háztetőkön.
Csak tévén követhetik az eseményeket a külföldi tudósítók, akik legfeljebb telefonos interjúkat készíthetnek, jelentette a CNN helyszíni tudósítója Teheránból.
A Guardian teheráni tudósítója szerint az egész városban emberek üvöltözik a tetőkön, hogy Allahu akbar. A reformista tüntetőkhöz csatlakozott Mohamed Reza Shadzsarian, az egyik legnépszerűbb énekes is.
Mir Hoszein Muszavi kampánystábja hivatalos facebook-oldalán közölte, hogy egyelőre még nem törtek ki összecsapások, békében zajlanak a tüntetések. A hivatalos adatok szerint vesztes elnökjelölt élő tévébeszédet szeretne intézni a néphez. Hívei a tévészékházhoz meneteltek, az épületet rohamrendőrök gyűrűje veszi körbe.
Közleményben állt a reformista tüntetők mellé Hosszein-Ali Montazeri nagyajatollah, aki Homeini, az iráni forradalom vezérének kijelölt utódja volt mindaddig, amig ki nem esett a rezsim kegyeiből. Közleménye szerint "épeszű ember nem hiheti el" az iráni választások eredményét. Elítélte a tiltakozók elleni erőszakot is. "A kormányzat, amely nem tiszteli a nép szavazatát, nem rendelkezik sem vallási, sem politikai legitimációval" - írta kiáltványában (via Guardian).
Valószínűleg a nagy külföldi érdeklődés miatt lebénult a hivatalos és a félhivatalos iráni hírügynökség honlapja is, írja a Guardian.
"Csak megismételni tudom, amit tegnap is mondtam. Ha egy békés tiltakozást erőszakosan vernek szét, az bennem és az amerikai népben is aggodalmat ébreszt. Remélem az iráni nép megteszi a helyes lépéseket, hogy hangot adhasson a véleményének" - jelentette ki Barack Obama a dél-koreai elnökkel folytatott megbeszélése után a Fehér Ház kertjében.
Iráni tvítelők szerint az Ahmadinezsáddal szövetséges Baszidzs milícia kétezer tagja vette körül az egyetemi kollégiumokat.
A hivatalosan elismertnél több, összesen 22 halottja és 136 sebesültje van az iráni választások szombati eredményhirdetése óta tartó tüntetéseknek és összecsapásoknak, állítja Mehran Barati-Novbari, egy Németországban élő iráni ellenzéki politikus. Egyedül egy teheráni diáknegyed elleni támadás során öt diákot öltek meg a rendőrök - nyilatkozta a német RBB Inforadiónak.
Bekérették az iráni külügyminisztériumba kedden az EU-t Teheránban képviselő cseh diplomatát, tiltakozásul az iráni elnökválasztással kapcsolatban az unió által tett, teheráni megítélés szerint sértő és a belügyekbe beavatkozó nyilatkozatok miatt.
Muszavi hívei folytatják a betiltott tüntetést. A tömeg az ENSZ teheráni irodája elé vonul. "Allah hatalmas! Le a diktátorral!" - kiabálják.
Teherán központjában egymáshoz közel tüntetnek Ahmadinezsád és Muszavi hívei. Összesen több tízezer ember van a környéken. Egyelőre a két csoport nem ütközött össze egymással. A rendőrök a Muszavi-párti tüntetőkkel kötözködnek, és felszólították őket a betiltott tüntetés befejezésére.
Muszavi mintegy tízezer támogatója van már az állami tévé székháza előtt. Új választásokat és a cenzúra eltörlését követelik. Feketében vannak, mert így gyászolják a hétfőn megölt tüntetőket. A tüntetők nem csak a hatósági tiltással dacoltak, hanem Muszavi nyugalomra intő üzenetével is.
Az Ahmanidezsád mellett tüntetők kétszer ennyien lehetnek. Állítólag több állami intézményben kötelezték a dolgozókat, hogy részt vegyenek ezen a demonstráción. (Guardian)