Moszkva durva fáziskéséssel bírált
Oroszország azzal vádolta csütörtökön a Nyugatot, hogy a normandiai partraszállás évfordulóján semmibe vette, vagy legalábbis lekicsinyelte a Szovjetunió szerepét a második világháborús szövetségeseknek a náci Németország felett aratott győzelmében. Andrej Nyesztyerenko orosz külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a június 6-i normandiai ünnepséget meg sem rendezhették volna, ha szovjet katonák milliói nem adták volna életüket a győzelemért.
Miközben a Nyugat és Oroszország viszonya még mindig feszült a 2008. nyári grúz-orosz háború, illetve az Európába irányuló orosz földgázszállítások átmeneti leállása miatt, Nyesztyerenko a normandiai megemlékezéseket annak legújabb példájaként tüntette fel, hogy a Nyugat lekezeli Oroszországot.
A szóvivő szerint egyedül a júliusban Moszkvába készülő Barack Obama amerikai elnök ismerte el a szovjet hozzájárulást, Nicolas Sarkozy francia elnök és Gordon Brown brit kormányfő viszont arról beszélt, hogy a normandiai partraszállás döntötte el a háború kimenetelét, figyelmen kívül hagyva a keleti fronton zajló ádáz harcokat.
A szóvivő nem tért ki arra, hogy Moszkva miért csak a normandiai emlékünnepségek után két héttel bírálta az évfordulós beszédeket.
Oroszország egyre nagyobb figyelmet szentel a 20. századi történelem értelmezésének. Dmitrij Medvegyev elnök május 19-én rendeletben adott utasítást egy bizottság létrehozására, amelynek célja, hogy fellépjenek történelmi események Oroszország érdekeit sértő beállítása ellen.
Oroszország korábban is felrótta szövetségeseinek: megfeledkeznek arról, hogy a világégés 27 milliós emberveszteséget okozott az egykori Szovjetuniónak. Az orosz történészek csekély jelentőséget tulajdonítanak viszont az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumnak, amely Kelet-Európát befolyási övezetekre osztotta fel.