Fegyverrel mentek templomba amerikai baptisták
Pásztoruk felszólítására kézifegyvereikkel mentek a hívők az istentiszteletre egy baptista templomba az amerikai Kentucky államban lévő Louisville. A lelkész kérésére a puskákat és a pisztolyokat nem töltötték meg, mivel azok csak a szabad fegyverviselés jogáért tartott templomi demonstráció kellékei voltak.
Ken Pagano, a gyülekezet vezetője azért kérte a hívőket, hogy hozzák magukkal fegyvereiket, mert többen aggodalmukat fejezték ki, hogy Barack Obama amerikai elnök megszigoríthatja a fegyvertartást. Amikor az istentisztelet elkezdődött, nagyjából 200 fegyveres hívő volt jelen a templomban. "Üzenetet akarunk küldeni arról, hogy az értelmes, törvénytisztelő polgároknak is vannak fegyvereik. Ha nem lenne mélyen gyökerező hit a fegyverviselés jogában, akkor ez az ország sem lenne", mondta a pásztor a gyülekezetnek.
Ken Pagano maga is elhozta kézifegyverét az istentiszteletre, hiszen annak az volt a célja, hogy a fegyverek nyújtotta biztonságérzet fontosságát hangsúlyozza. "Bárcsak más templomok, más emberek is követnék a példánkat", nyilatkozta az egyik hívő. Doreen Rogers szerint egyébként nem bűn fegyvert hordani, hiszen az élete bárkinek megér annyit, hogy megvédje.
A fegyverviselési jogot az alkotmány második kiegészítése biztosítja az Egyesült Államokban, ahol egyes becslések szerint több mint 200 millió különböző fegyver lehet magánkezekben. A fegyverviselési jog bírálói szerint a fegyveres bűncselekmények magas száma összefügg azzal, hogy rengeteg embernek vannak fegyverei.