A hondurasi parlament menesztette az elnököt
További Külföld cikkek
- Állítólag a Hamász elfogadta a tűzszünetet, Izrael megvizsgálja, de nem kíván hozzájárulni a „túlélésükhöz”
- Egy kínai harci repülőgép okoz feszültséget Peking és Canberra között
- A túltermelés visszaszorítására és Moszkva elleni nyomásgyakorlásra szólították fel Kínát
- Mintha a tálibok építenék újjá a New York-i ikertornyokat – nem csillapodik a belgrádiak dühe
- Josep Borrell: Még több háborút és éhínséget hozhat Izrael lépése
Vasárnap reggel otthonában letartóztatták Manuel Zelaya hondurasi elnököt, majd akarata ellenére Costa Ricába szállították. Kormányzati források közlése szerint legalább nyolc minisztert is őrizetbe vettek.
A parlament először Zelaya állítólagos lemondásáról szavazott. Eduardo Reina, az elnök személyi titkára azonban hamisnak nevezte azt a levelet, amelyet állítólag Zelaya küldött a parlamentnek lemondását bejelentve. A továbbra is Costa Ricában tartózkodó Zelaya maga is kategorikusan cáfolta, hogy lemondott volna tisztségéről.
Micheletti az ideiglenes államfő
Napirendre került a múlt héten csütörtökön felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentése is, amely kimondta, hogy az államfő a népszavazás kiírásával megsértette az alkotmányt, más törvényeket és bírói ítéleteket. A referendumon Zelaya elképzeléseiről - alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása az egyszeri, négy évre szóló elnöki mandátum korlátozásának felülvizsgálata céljából - mondhattak volna véleményt a szavazók; a vasárnapra kiírt népszavazás azonban elmaradt. A jelentés alapján a parlament egyhangúan megszavazta Zelaya felmentését, majd Roberto Micheletti házelnök kinevezését. Mindkét politikus a kormányzó Liberális Párt tagja.
Micheletti 2010. január 27-ig, azaz Zelaya mandátumának lejártáig töltené be ideiglenesen az államfői tisztséget. A közép-amerikai országban elvileg idén november 29-én tartanak elnökválasztást. Az eskütétel előtt mondott rövid beszédében Micheletti azt ígérte, hogy létrehozza "a nemzeti párbeszéd és megbékélés kormányát", és az alkotmány előírásainak megfelelően cselekszik.
Elítélték Zelaya eltávolítását
A nemzetek közössége, kezdve a latin-amerikai országoktól Spanyolországon keresztül az Egyesült Államokig és az Európai Unióig, egyhangúan elítélte a hondurasi elnök elleni fellépést. Hugo Llorens, az Egyesült Államok hondurasi nagykövete leszögezte, hogy Washington visszautasítja a Zelaya elleni katonai puccsot, és csak őt ismeri el államfőként. Az Amerikai Államok Szervezetének állandó tanácsa elítélte az "államcsínyt", és követelte Zelaya "azonnali és feltételek nélküli" visszatérését a hatalomba.
Zelaya hívei tüntetést tartottak vasárnap az elnöki palota előtt a fővárosban, Tegucigalpában. Lövések is eldördültek, de nem tudni, hogy ki lőtt és vannak-e sebesültek. A fővárosban kikapcsolták az áram- és telefonszolgáltatást, valamint nem sugároznak a televíziók és rádiók. A közintézményeket katonák őrzik, az utcákon páncélosok cirkálnak, s lezárták a nemzetközi repülőteret is. Micheletti vasárnapra és hétfőre éjszakai kijárási tilalmat vezetett be.
Zelaya Nicaraguába utazott, ahol több ország és regionális szervezet vezetői tanácskoznak a hondurasi válságról.