Elhibázott volt a kunduzi légcsapás

2009.09.10. 15:38
Egy titkos NATO-beszámoló a civil áldozatokat is követelő légicsapásra parancsot adó német ezredest azzal vádolja, hogy nem mérte fel a helyzetet kellőképpen, és elhibázott döntést hozott.

A civil áldozatokat is követelő kunduzi légitámadásról készült titkos NATO-beszámoló a támadást kezdeményező német Bundeswehr-parancsnokkal szemben azt a vádat fogalmazza meg, hogy nem mérte fel kellően a körülményeket, és elhibázott döntést hozott.

Georg Klein
Georg Klein

A vád szerint Georg Klein ezredes túllépte hatáskörét, nem tartotta be az előírt szolgálati utat a támadási parancs kiadása előtt, és a helyzetet is hibásan mérte fel. A tálibok ugyanis a két elrabolt üzemanyag-szállító járművel nem fenyegették közvetlenül sem a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) egységeit, sem a kötelékein belül, Kunduzban állomásozó Bundeswehr-kontingenst. A jelentés szerint a légicsapás előtt szárazföldi erők bevetésével lehetett volna eljárni.

A tálib felkelők két tartálykocsit raboltak el egy hete, ezeket olyan falvakba akarták, amelyeket saját uralmuk alatt tartanak. A tartálykocsiknak egy folyó medrén kellett átkelniük, az első átjutott, de a második kocsi elakadt. Ekkor a tálibok szóltak a helyieknek, jöjjenek tartályokkal, és segítsenek elvinni a benzint. 200-250 civil állt a tartálykocsi környékén, amikor bombázni kezdték azt.

Klein ezredes a Bundeswehr-katonák állítólagos veszélyeztetettségére hivatkozva rendelte el a légicsapást, mely több forrás szerint nemcsak tálib, hanem több tucat civil áldozatot is követelt.

Németországot a támadás után hevesen bírálták szövetségesei, legutóbb Miliband brit és Kouchner francia külügyminiszterek, akik legutóbbi, közös nyilatkozatukban haladéktalan vizsgálatot sürgettek. Kiemelték, hogy a NATO-nak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje a polgári áldozatokat.

Angela Merkel német kancellár után csütörtökön Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is elutasította a bírálatokat, melyeket elhamarkodottnak nevezett. Azt mondta, NATO és uniós partnereitől azt várja el, hogy várják meg a hivatalos jelentést, és ne ítéljenek anélkül, hogy ismernék a tényeket. Hasonlóan vélekedett a német védelmi minisztérium szóvivője is, aki csütörtöki nyilatkozatában a sajtóban kiszivárgott NATO-beszámolót spekulációkon alapuló "utijelentésnek" minősítette.

Közben az afganisztáni események egyre inkább befolyásolják a német belpolitikát és választási kampányt is. A német parlamenti választásokig alig több, mint két hét van hátra, és a legfrissebb felmérések szerint rohamosan nő az afganisztáni szerepvállalást legélesebben bíráló és azonnali kivonást sürgető, ellenzéki Baloldal Párt népszerűsége.