Mugabe kirohant a mocskos fehérek ellen

2009.09.11. 17:30
Robert Mugabe élesen bírálta az angolokat és az amerikaiakat az ellenük bevezetett szankciók miatt. Azt mondta, a mocskos fehérek beleütik az orrukat Zimbabwe ügyeibe. Rövidesen, hét év után először uniós küldöttség érkezik az országba.

Mocskos fehéreknek nevezte Robert Mugabe zimbabwei elnök egy pénteki beszédében az amerikaiakat és angolokat, akik szerinte kéretlenül beleavatkoznak az ország belügyeibe, és el akarják rabolni a zimbabweiek örökségét.

A Mugabe pártjának egy ifjúsági gyűlésén elhangzott beszéd alig előzi meg az Európai Bizottság delegációja látogatását, amely hét év után először érkezik az országba. Az EU - az Egyesült Államokkal közösen - 2002 óta szankciókat alkalmaz Zimbabwe ellen az emberi jogok megsértése miatt.

"Ki mondta a briteknek és amerikaiaknak, hogy uralkodniuk kell rajtunk? Nem hívtuk ezeket a mocskos fehéreket. Bele akarják ütni az orrukat a mi ügyeinkbe. Ezt utasítsátok el" - mondta az elnök. "Az imperialisták az örökségünket akarják... Szankciók ide vagy oda, Zimbabwe a miénk marad" - tette hozzá.

Az uniós küldöttséget Karel De Gucht, a humanitárius ügyekért és fejlesztéspolitikáért felelős biztos vezeti. Mugabéval, és a februárban külföldi nyomásra megalakult nemzeti egységkormány vezetőjével, Morgan Tsvangiraival tárgyal. Céljuk az, hogy megtalálják azt a közös alapot, amelyről kiindulva helyre lehetne állítani az együttműködést, mondta de Gucht.

A Dél-afrikai Köztársaságban Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök egy klímakonferencia alkalmából tárgyalt Jacob Zuma elnökkel a zimbabwei szankciókról, de nem jutottak egyetértésre. Közös közleményükben sürgették a zimbabwei politikai vetélytársakat, hogy működtessék hatékonyabban az egységkormányt. A szankciók eltörléséről viszont - amit Pretoria más afrikai országokkal együtt régóta követel - a közleményben nem esett szó.