Sokat kockázat Írország
"Az egyetlen mód, amellyel Írország biztosíthatja, hogy továbbra is legyen biztosa, az, ha igennel szavaz" a lisszaboni szerződésre. Ellenkező esetben csökkentenünk kell a biztosok számát. Ez benne van a jelenlegi szerződésekben, és törvényi kötelességünk, hogy megtegyük" - fejtette ki a szombaton írországi látogatáson tartózkodó Barroso a The Irish Times című lapnak adott interjúban.
Írországban október 2-án tartják a második népszavazást a lisszaboni szerződésről. Az előzőn, 2008 júniusában, az írek 53,4 százaléka szavazott nemmel, valóságos sokkot kiváltva Európa-szerte. A 27 tagállam közül Írország az egyetlen, ahol az alkotmány értelmében népszavazás szükséges a szerződés ratifikálásához.
Az Európai Unió garanciákat adott Dublinnak az írek aggodalmaival kapcsolatban több területen, így az ország katonai semlegessége, adórendszere, a művi terhesség-megszakítás tilalma és európai biztos jelölése kérdésében. A garanciák tették lehetővé a második népszavazás megszervezését.
Egy pénteken közzétett felmérés szerint a két hónap alatt az igenek aránya 6 százalékponttal 53 százalékra nőtt. A nemek aránya is növekedett, ha lassabban is, 26 százalékra, míg a határozatlanok a megkérdezettek 21 százalékát tették ki.
Barroso szombaton jelentette be, hogy 14,8 millió eurós támogatást nyújtanak a Dell amerikai számítástechnikai vállalat 2400 volt ír alkalmazottjának. Az Európai Bizottság elnöke ellátogatott a közép-írországi Limerickbe, ahol a Dell az év elején bejelentette üzeme bezárását és 1900 munkahely megszüntetését.