A békedíjas háborúja

Kedden bejelentették, hogy az amerikai kormány 13 ezer katonával növeli Afganisztánban lévő seregét. Barack Obama elnöksége alatt ezzel már 34 ezer fővel bővült a közép-ázsiai országban szolgáló amerikai haderő. A brit kormány csütörtökön jelentette be, hogy 500 fővel növeli afganisztáni katonáinak létszámát. Az elmúlt három évben a tálib ellenállás folyamatosan erősödött Afganisztánban, a központi kormány gyenge maradt, a NATO vesztésre áll.

Az egyre erősebb jelenlét hosszas vívódás eredménye, és nagy gondokat okozhat még Obamának. A Nobel-békedíjjal jutalmazott elnök az újabb csapatok kiküldésével elkötelezte magát az intenzívebb háború mellett, amit még a hadműveletek leglelkesebb hívei szerint sem lehet belátható időn belül megnyerni. Richard Holbrooke, az elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja a vietnami háborúban kezdte diplomáciai karrierjét. Amikor az év elején elfogadta Obamától mostani megbízását, ennyit írt egy ott megismert barátjának: „It's worse than Nam!” – „Ez rosszabb mint Vietnam!”.

Obama már elnökválasztási kampányában azt ígérte, hogy keményebb lesz Afganisztánban. Miközben élesen kritizálta a Bush-kormány iraki stratégiáját, és a hadszíntérről világos kivonulási tervet adott, addig egyértelművé tette, hogy a katonák egy része nem marad munka nélkül: sokan mehetnek rögtön Afganisztánba.

Ugyanakkor az afgán háború idén őszi kiterjesztése egyáltalán nem volt magától értetődő. Egyrészt rengeteg pénzt emésztettek fel a gazdasági válságot kezelni hivatott csomagok. Másrészt az amerikai közvélemény és ezzel párhuzamosan a befolyásos politikusok – még a demokraták is – egyre kevésbé lelkesednek az afganisztáni háborúért. Közben Obama belevágott a szintén nagyon vitatott egészségügyi reformjába is, volt elég támadási felülete ahhoz, hogy hónapokig alig szóljon Afganisztánról.

Márciusban történt az első csapaterősítés, akkor 21 ezer katonát irányított a Pentagon Afganisztánba. Aztán heves vita kezdődött a színfalak mögött. A háborús párt mostanra tűnik győztesnek.

A lakosság nem lelkesedik

A nyár végi felmérések szerint az amerikaiak 51 százaléka feladná az afganisztáni háborút. A demokrata szavazók (ez Obama pártja!) 70 százaléka gondolja így. Egy október eleji felmérés szerint az amerikaiak 59 százaléka kevéssé bízik abban, hogy az USA megnyerheti a háborút. A válaszadók harmada az azonnali kivonulást támogatja, több mint fele pedig ellenzi a csapaterősítést.

Befolyásos demokrata és republikánus politikusok is elkezdtek arról beszélni, hogy csökkenteni kellene az afganisztáni szerepvállalást. Elterjedt, hogy Jo Biden alelnök is egyetért azokkal, akik szerint az egész káoszt rá kellene hagyni a helyiekre, és elég lenne ha az USA célzott légicsapásokkal, lehetőleg robotrepülőkkel néha odapörkölne, ha nagyon megerősödnek a tálibok.

McChrystal tábornok megrázó levele

Pedig beindult időközben a háború-párti kampány is. A közelmúltban kiszivárgott egy 66 oldalas, eredetileg állítólag titkosnak szánt feljegyzés, amit Stanley McChrystal tábornok írt a Pentagonnak. McChrystal az afganisztáni amerikai erők és az ottani NATO-csapatok (így a magyar katonák) főparancsnoka is. A tábornok összefoglalásában megkondította a vészharangot. Augusztus 30-ra keltezett összefoglalójában azt írja, hogy ha a következő egy éven belül nem lesz áttörés a tálibok elleni harcban, akkor „előállhat egy olyan végkifejlet, amely esetén az ellenállók legyőzése többé nem lehetséges”.

Vagyis a főparancsnok attól fél, hogy jelentős erősítés nélkül az USA elveszti a háborút a tálibok ellen. A levelet a Washington Post hozta nyilvánosságra, a sztorit a Watergate-ügy legendás leleplezője, Bob Woodward írta.

Az afganisztáni helyzet bonyolultságát az Index egy korábbi cikksorozata már részletesen bemutatta. A mostanáig tartó amerikai kormányzati vitában leginkább arról volt szó, hogy el lehet-e kerülni, hogy a vietnamihoz hasonló helyzet álljon elő Afganisztánban, illetve érdemes-e megkockáztatni az esetleges hosszan elhúzódó és kilátástalan háborút, egy olyan vidéken, ahol korábban a Brit Birodalom és a Szovjetunió is elbukott.

Végig kell vinni

Obama megbízottja, Richard Holbrooke megerősítette az elnököt abban az eltökéltségében, hogy ezt a háborút végig kell csinálni. Holbrooke szava nemcsak pozíciója miatt volt fontos. Azért is sokat számít, mert végigcsinálta vietnami háborút, és akkor éppen ő fordult a mostani főparancsnok feljegyzéséhez hasonló figyelmeztetéssel Johnson elnökhöz, jelezve, hogy a háború vesztésre áll. (Az akkori demokrata elnök nem válaszolt.) Holbrooke tehát belülről végignézett egy mostanihoz hasonló vergődést és még vagy egy tucat háborút azóta. Most mégis a harc folytatása mellett érvelt.

Holbrooke arra jutott, hogy a mostani afganisztáni helyzet tényleg nagyon sokban hasonlít a vietnamihoz, valószínűleg nagyon hosszú és nagyon költséges lesz a harc megvívása, de az akkori helyzethez képest van egy alapvető különbség.

Ez pedig abban áll, hogy míg a vietnami kommunisták nem veszélyeztették közvetlenül az USA biztonságát, addig a tálib rezsim 2001 szeptember 11-én már bebizonyította, hogy közvetlen és nagyon kemény veszélyt jelent Amerikára. Ezért Holbrooke szerint minden lehetséges eszközzel végig kell vinni az ügyet, most nem lehet kiszállni.

Vietnam kísért

A vietnamihoz három téren hasonlít nagyon az afganisztáni hadszíntér: 1. az ellenállás gócpontjai vidéki, nehezen megközelíthető helyeken vannak, ahol a lakosság között megbújik az ellenség. 2. Az USA-val szövetséges kormányzat (a dél-vietnami kormány akkor, a Karzai elnökhöz kötődő most) rettenetesen korrupt, gyenge és népszerűtlen. 3. az ellenség hátországnak tud használni határon túli, elvben semleges területeket (ebben az esetben Pakisztánt).

Ráadásképpen van egy fontos különbség a vietnamihoz képest, ami miatt még rosszabb a helyzet most: ezúttal az ellenségnek nincs látható vezetése, vagyis nincs kivel tárgyalni.

A háború politikai részét Holbrooke egy 15 fős stábbal viszi, a csapatot maga választotta ki. Minden jelentős döntést nagyon kemény vita kell hogy megelőzze, Holbrooke ugyanis retteg a vietnami kudarc megismétlődésétől. Ezért minden esetben az ellenvéleményeket is el kell készítenie a stábnak a javaslatok mellé, és a lehetséges legrosszabb forgatókönyvekre is megoldási taktikákat dolgoztat ki.

Eddig három területen javasolt komoly változtatásokat, de még egyik területen sem egyértelmű az eredmény. A legegyszerűbb a csapaterősítés volt, erről az elvi döntés már Obama beiktatásakor megszületett, most csak a vitákat kellett az eredeti tervnek megfelelően lezárni. Az erősítés hatása csak hónapok múlva lesz mérhető.

Országépítés

Fontos változás, hogy az új stratégia szerint minél több felelősséget kell átadni az USA-barát afgán kormánynak. Ez a terület igen problémás. A lakosság jelentős része nem bízik a korrupt hivatalnokokban, a központi kormány gyenge és tétlen. Visszatérő panasz, hogy ahonnan a nyugatiak kiverik a tálibokat, ott káosz következik, a hivatalos afgán kormány nem veszi kezébe az ügyeket, összeomlik a közbiztonság, az állam nem működik.

Holbrooke szerint az újjáépítési segélyeket mindenképpen a helyi hatóságoknak kell odaadni, hogy ők építsenek belőle vízvezetéket, utat, iskolát, rendőrposztot és minden egyebet. Még akkor is, ha a nyugati vezetésű beruházások gyorsabbak, jobbak és nem lopják ki belőlük a pénzt. Ugyanis amíg nincs bizalom a helyi vezetés felé, amíg az emberek nem látják, hogy van értelme lelkesedni a nem tálib kormányzatért, addig nem lehet megnyerni őket. A nagyobb külső segítség minden jószándék ellenére is csak erősíti a függőséget a külső erőktől, így pedig előrelépés helyett csak konzerválja a status quót. Ez Vietnam egy fontos tanulsága a háború politikai részét irányító stáb szerint.

Ezen a téren azonban komoly problémák vannak. Sem a helyi vezetők sem pedig a központi kormány nem képes az érdemi cselekvésre. Tovább rontott a helyzeten, hogy az augusztusi elnökválasztáson nagyon alacsony volt a részvétel, és Hamid Karzai minden bizonnyal csalással őrizte meg posztját. A szavazatok mintegy harmada lehet hamis. Az USA mégis elfogadta az eredményt, féltek ugyanis a bizonytalanságtól, a hatalom nélküli átmeneti időszaktól. Karzai elnök eddiginél is gyengébb legitimációja azonban ellentmond az új stratégiának.

Pakisztán megnyerése

A harmadik stratégiai váltást az Obama-kormány egy még bonyolultabb területen, Pakisztánban próbálta elérni. Holbrooke megbízása erre az országra is vonatkozik. A szétzilált atomhatalom belső megosztottsággal és szegénységgel küzd, és az Afganisztánnal határos tartományok nagy részét a tálibok ellenőrzik.

Az új amerikai kormányzat a pakisztáni vezetést idén két komoly hadműveltre is sikeresen rávette a tálibok ellenőrizte térségben. Ez azért volt nehéz, mert a pakisztáni hadvezetés részben szimpatizál a tálibokkal, hiszen az iszlám fundamentalista harcosokra számít az Indiával szemben évtizedek óta fennálló kasmíri konfliktusban. Illetve sokszor vérségi és egyéb szállal is kötődnek a dzsihádista milíciákhoz, amelyeket a CIA pénzén maguk képeztek ki a nyolcvanas években a szovjetek elleni harcra. Ráadásul nem szívesen harcolnak a pakisztáni katonák saját országukban.

A tavaszi és augusztusi tálib-ellenes hadjáratokban milliók maradtak fedél nélkül, komoly belpolitikai válságot okozva Pakisztánban. Az USA rengeteg pénzzel igyekszik megváltani a pakisztáni hatalom fenntartásait. 2001 óta a katonai segélyeken felül már 15 milliárd dollárt adott Washington az iszlamabadi kormánynak, és most ősszel áterőltettek egy kongresszusi döntést az eddigi segélyek megháromszorozásáról. Holbrooke szerint néhány éven belül 50 milliárd dollárt kell költeni Pakisztánra, hogy a lakosság és a kormány elégedett legyen az amerikai szövetséggel. Az amerikai képviselők viszont a mostani emelést is csak nagyon nehezen szavazták meg. Féltik egy gyanús rezsimnek adni választóik pénzét, főleg azok után, hogy Pakisztánba már harminc éve öntik a pénzt Amerikából, de az ottani hatalom soha nem volt egyértelműen lojális szövetséges.

George Pecker, a New Yorker újságírója, aki a térséget többször bejárta már, a pakisztáni viszonyokat az 1910-es évek Oroszországához hasonlította. Szerinte a feudalizmus szintjén rekedt vidéki lakosság a terroristákban látja a megváltást és a létbiztonságot, míg a szűk liberális elit egymással marakodik, és nem tesz érdemi lépéseket az életszínvonal emeléséért.

A pakisztáni helyzet törékenységét jól jelzik, hogy az elmúlt hetekben három komoly merényletet is elkövettek a tálibokhoz köthető ellenállók, még egy főváros-közeli jelentős katonai bázist is elfoglaltak.

Obama nagyon kemény háború mellett kötelezte el magát. A harc erkölcsi alapjai szilárdabbak, mint elődjének voltak Irak esetében. Ám az ottani félsikerek is sima ügynek számíthatnak utólag egy afganisztáni kudarchoz képest. Ha McChrystal tábornoknak igaza van, akkor egy éven belül kiderül, hogy a Nobel-békedíjas elnök képes lehet-e megnyerni a háborút.