Lefalazták a romákat egy szlovák faluban

2009.10.21. 10:23
Az 1500 lakosú szlovákiai Osztrópatakon lefalazták a lakosság felét, pontosabban a cigányokat. A helyiek szerint erre azért volt szükség, mert a romák mindent ellopnak. A szlovák politika egyelőre elég megengedőnek mutatkozik falügyben, a kisebbségi magyar politikusok sem fogalmaznak sarkosan.

Tizenháromezer euróért kétméteres falat húztak a romatelep és a község közé a kelet-szlovákiai Osztrópatakon. (A kisszebeni járásban lévő falu 1500 lakosának több mint fele roma.) A falat a helyiek azért emelték, mert szerintük az állam nem tudja őket megvédeni a rablásokkal szemben, a lopások miatt pokol az életük írja Új Szó. „Itt nem lehet élni. semmit se ültethetünk a kertbe, mindent ellopnak” – panaszkodtak a falusiak.

Kedden Osztrópatakon járt Ludovít Galbavy roma kormánybiztos, aki a falu vezetőivel és az érintettekkel is tárgyalt, mondán: a fal megépítése törvénysértő lehet. A politika álláspontja nem egységes az ügyben: Stefan Kuzma, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (aki maga is az Eperjesi régióból származik) megértően nyilatkozott az építménnyel kapcsolatban.
„A betonfal az emberek kétségbeesésének bizonyítéka, nem tudnak védekezni, és az állam sem képes őket megvédeni” – mondta Kuzma. Iveta Radicová, a szervezet alelnöke, volt szociális ügyi miniszter szerint viszont a fal nem megoldás. A Magyar Koalíció Pártjának tagja, Berényi József a parlament emberjogi bizottságának elnöke csak annyit mondott: az ilyen ügyeket óvatosan kell kezelni, mert fennáll a diszkrimináció lehetősége.

Az osztrópataki romák úgy vélik: nem falat, hanem szociális lakásokat kellene építeni, mivel nincs hol lakniuk. A község vezetése szerint, ha rendeződnek a lakásépítésre kijelölt területek ingatlanjogi kérdései, a falu nem fog akadályokat gördíteni a lakásépítés elé. (Néhány éve a csehországi Ústí nad Labemben húztak falat a romatelep és a város közé, melyet azonban az Európai Unió nyomására később le kellett bontani.)