Menekültekkel elsüllyedt hajó: azonosították a Röszkénél talált holttestet
További Külföld cikkek
- A Hamásszal szövetséges szélsőséges csoport vezetőjével végzett egy légicsapás
- Döntött Ursula von der Leyen sorsáról az Európai Parlament
- Megszakította nyaralását Orbán Viktor, és üzent egy erőset az ukránoknak
- Földrengés volt Olaszországban
- Az izraeli parlament megszavazta, hogy nem jöhet létre a Palesztin Állam
Tucatnyinál is több menekültet szállítothatott az a hajó, amely valószínűleg Röszkénél süllyedt el a Tiszában, múlt héten. Velük utazott az a koszovói férfi is, aki múlt csütörtökön kihűlt állapotban lévő gyermekeihez kért segítséget a rendőröktől telefonon. A kislányt a kórházban újra kellett éleszteni. A két gyerek szerdán hagyhatta el a kórházat, a rendőrök most az apa vallomása alapján fésülik át a terepet.
Csütörtökön már nagy területen, honvédségi búvárokkal kutattak a vízben és egy férfi holttestére bukkantak. A folyó szerb oldalán eddig két holttest került elő, a másodikat péntek délelőtt találták meg. Közben a koszovói külügyminisztérium is vizsgálatot indított az ügyben, a tárcától többen kértek már információt eltűnt szeretteikről.
![Holttesteket találtak a Tiszában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/116/1169/11694/1169487_31baf40980413a1e8b98c35eca091535_wm.jpg)
Már három holttestet találtak
Pénteken szerb-magyar rendőri találkozót tartottak a határon az eset kapcsán. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a szerb rendőrök megerősítették, hogy pénteken megtalálták a harmadik holttestet, az ő oldalukon. A csütörtökön talált holttestről is bebizonyosodott, hogy a hajón volt. Rokonai fotót küldtek a férfiról ugyanis, amikor megkeresték a magyar és a szerb hatóságokat. A férfi ruházatában megtalálták az iratait.
A folyón egyébként a magyar oldalon, a határnál egy két kilométeres szakaszon kutatnak, ott, ahol múlt héten a gyerekeivel megtalált koszovói férfi megmutatta, hol borult fel szerinte a hajó - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. Keresik a hajót is, de egyelőre nem találják. A magyar búvárok egyébként csak a parttól számított körülbelül 20 méter széles sávban dolgozhatnak, mert a folyó közepétől már szerb területnek számít a víz. Közben a szerb hatóságok megerősítették, hogy elfogták azt a férfit, aki a hajót adta, részleteket azonban a hétvégére hivatkozva nem közöltek.
![DROTI20091022016](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/116/1169/11694/1169489_5a130b054d3d185a366e09269317be38_wm.jpg)
A koszovói külügyminisztérium is vizsgálódik
Vizsgálatot indított a koszovói külügyminisztérium a múlt héten a Tiszában elsüllyedt, menekülteket szállító hajó ügyében. A pristinai minisztérium feltevése szerint 15 ember tűnt el a szerencsétlenségben. A Tisza magyar oldalán közben pénteken is folytatódik az eltűntek keresése.
"Több ember fordult a külügyminisztériumhoz azzal, hogy adjunk felvilágosítást szeretteikről, akik mostanában hagyták el az országot, ám megérkezésüket nem erősítették meg" - mondta az AFP-nek a minisztérium szóvivője. Albana Beqiri szerint szoros kapcsolatban állnak a magyar illetékesekkel az ügyben. "A magyar hatóságok több időt kértek az ügy kivizsgálására és a részletesebb információk megszerzésére" - fogalmazott.