Újabb halott menekültet találtak a Tiszában
Halott nő holttestére bukkantak a Tisza szerbiai szakaszán. Valószínűleg egyike azoknak az albánoknak, akik két hete tűntek el, amikor megpróbáltak csónakon illegálisan Magyarországra jönni. A nő azonosítása egyelőre tart.
Az október 15-e éjjelén eltűnt 15 személy közül a szerb sajtó információi szerint eddig ötnek a holttestét találták meg - hármat magyar, kettőt pedig szerb területen, s a fiatal nő lehet a hatodik. A Danas című szerb újság nem hivatalos értesülése szerint a szerb hatóságok már rendelkeznek szerencsétlenül járt illegális határátlépők névsorával.
Tucatnyinál is több menekültet szállított az a hajó, amely Röszkénél süllyedt el a Tiszában október közepén. Velük utazott az a koszovói férfi is, aki kihűlt állapotban lévő gyermekeihez kért segítséget a rendőröktől telefonon. A kislányt a kórházban újra kellett éleszteni. A két gyerek azóta elhagyhatta a kórházat. A férfi felesége szintén a csónakon volt, az ő holttestét már megtalálták. Az apa előbb menekültkérelmet nyújtott be Magyarországon, ezt később visszavonta, ezért őt is, és a gyerekeit is visszatoloncolták Szerbiába.