Bocsánatot kértek az elfelejtett ausztráloktól
"Azért jöttem ma ide, hogy kifejezzem a nemzeti bocsánatkérését önöknek, akiket elvettek családjuktól, és olyan helyeken tartottak, ahol fizikai, lelki erőszakot kell átélniük. Bocsánatot kérünk azért, hogy elvették önöktől a gyerekkorukat, és olyan helyre kényszerítették önöket, ahol a nevük helyett számot kaptak, ahol a játék helyet katonai kiképzés volt a napi rutin, ahol a tanulás örömét a szolgai robotolással helyettesítették."- mondta a kormányfő, miközben a parlamenti üléstermet megtöltő egykori áldozatok közül sokan zokogásban törtek ki.
Több százezer gyerek, köztük hétezer brit fiatal élt olyan állami és egyházi intézetekben 1930 és 1970 között, ahol napi gyakorlat volt a gyerekek verése, kényszerítése ingyenmunkára, és közülük sokat meg is erőszakoltak nevelőik, felügyelőik, illetve gyakran idősebb fiatalok.
A baloldali Kevin Rudd mostani kijelentései közvetlenül kapcsolódnak 2008-as beszédéhez, amelyben bocsánatot kért az ausztrál őslakosoktól, akiket az első európai telepesek 1788-as megjelenése óta módszeresen gyilkoltak, kifosztottak, elűztek földjeikről, és akiken az 1920-as, 30-as években, amikor még nem léteztek náci koncentrációs táborok, orvosi kísérleteket végeztek.
Nemcsak Kevin Rudd kért bocsánatot, Gordon Brown brit kormányfő is megkövette azt a több mint 130 ezer áldozatot, akiket büntető-nevelő célzattal vittek el annak idején Nagy-Britanniából Ausztráliába, és más egykori gyarmati területre.
Az ausztrál kormányfő beszédét egy parlamenti vizsgálat előzte 2004-ben. Tanúvallomások, dokumentumok ezreinek összegyűjtésével tárta fel a parlamenti bizottság azoknak a gyerekkori sorsát, akiknek széthullott a családjuk, anyjuk egyedül maradt, és úgy ítélték meg a hatóságok, hogy "ellenőrizhetetlenné" váltak, ezért intézetbe kell kerülniük. Ezek a fiatalok gyakran örökre elvesztették szüleiket, testvéreiket, sőt a nevüket is.