A klímacsúcs helyszínének bevételére készülnek

2009.12.16. 11:24
A klímacsúcs helyszíne körül megerősítették a kordonokat, hogy a tüntetők ne tudjanak betörni az épületbe. Eddig 1600 demonstrálót vettek őrizetbe.

A rendőrség szerint több száz, más források szerint körülbelül 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) nevű szervezet felhívására. A tüntetők azt tervezik, hogy áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókkal együtt ellencsúcsot tartanak.

A rendőrség szerda reggelre megerősítette a konferencia-központot övező kordonokat, lezárta a környező utcákat, és jelentősen korlátozták a busz- és metróforgalmat is. Eddig több mint 100 tüntetőt vettek őrizetbe.

A CJA sajtóirodájának közlése szerint az akcióval arra akarják felhívni a figyelmet, mennyire korruptak és antidemokratikusak az ENSZ-klímatárgyalások. A szervezők a szerdai menet megindulása előtt ismételten elmondták: kizárják az erőszak alkalmazását, akciójuk polgári engedetlenség.

A dán rendőrség már kedden délután letartóztatta a hálózat szóvivőjét, a német Tadzio Müllert, aki egyúttal a szerdára bejelentett akció egyik főszervezője.

A Friends of Earth (A Föld Barátai) nevű szervezet eközben ülődemonstrációt tart a kordonok előtt, az ellen tiltakoznak, hogy a szervezők a Bella Center korlátozott befogadóképességére hivatkozva keddtől korlátozták az épületbe beengedhető civilek számát.

A koppenhágai klímacsúcs december 7-i kezdete óta a rendőrség eddig több mint 1600 tüntetőt vett őrizetbe, többnyire megelőző jelleggel.