Viola
-6 °C
-2 °C

Az utolsó szovjet csoda

2010.01.07. 19:46 Módosítva: 2010-01-07 20:11:10
Tágas koncerttermeket, óriási focistadionokat töltöttek meg gyógyulni vágyó hívei, televíziós gyógyító szeánszait milliók követték. Ezrek hittek abban, hogy akár magnóra vett hangjával gyógyítható bármilyen daganat, és még az Állami Dumát is meggyőzte gondolatainak erejéről. Munkásságának huszadik évében Anatolij Kaspirovszkijra, a legendás orosz parafenoménra emlékezünk.
Anatolij-Kaspirovszkij3

1989. október 9-én az orosz állami televízió esti adásában gyógyított először Anatolij Kaspirovszkij, éppen egy nappal azelőtt, hogy a TASZSZ orosz hírügynökség bejelentette: Voronyezs város egyik kellemes parkjában UFO szállt le egy fényes, banán alakú repülő tárgy képében. A vele utazó, három-négy méter magas, emberszerű idegenek rövid sétát is tettek a parkban, amivel halálra rémítették a szemtanúkat.

A két esemény között nincs közvetlen összefüggés, a társadalom lélektanát közelebbről figyelve annál inkább. A kelet-európai rendszerváltás idején komoly igény mutatkozott a földöntúlira, a misztikusra, a parajelenségekre, a történelem nagy változásai, katasztrófái idején ez már csak így szokás.

A történelem bővelkedik misztikus gyógyítókban. Rendszerint a nagy változások, katasztrófák idején kerülnek elő, és jelentős tömegeknek adnak megnyugvást a zavaros pillanatokban. A Washinton Post moszkvai tudósítója, David Remnick a Szovjetunió széteséséről írt könyvében, a  Lenin sírjában egy ókori történetíró-költőt idéz: Agathiasz egy hatodik századi bizánci földrengés utáni állapotokról írta, hogy „sarlatánok és önjelölt próféták bóklásznak az utcákon. A szerencsétlen időkben a társadalom sosem rest kiokádni az efféle zavarba ejtő embereket.”

Modern Raszputyin

Az orosz történelmi hagyomány sem mentes a mágikus gyógyítóktól. A cári rezsim utolsó éveiben egy tanulatlan szibériai szerzetes, Grigorij Jefimovics Raszputyin győzte meg a királyi családot mágikus erejéről, hogy aztán földöntúli képességeknek tulajdonított befolyását a legmagasabb politikai döntésekben is kamatoztassa.

Ám míg Raszputyin csak a cári családot és néhány száz – főként nőnemű – követőjét kápráztatta el, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Anatolij Kaspirovszkijért televíziós szeánszain több százmillió ember rajongott.

Kaspirovszkij leglátványosabb tette az volt, amikor vállalta, hogy Kijevből televíziós kapcsolaton hipnotizál egy Lesja Jersova nevű asszonyt, akit a grúz fővárosban, Tbilisziben operáltak. A szerencsétlen asszony annyira hitt a mágusban, hogy még az altatást is visszautasította.

„Csukd be a szemed! Nincs fájdalom benned. Érezni fogod a műtéthez használt eszközöket a testedben, de normálisnak tetszik majd. Minden rendben lesz. Alszol?” – kérdezgette Kaspirovszkij az adásban a nőt, közvetlenül azután, hogy éneklésre szólította fel. „Nem alszom, de olyan, mintha valami történne a testemben” – válaszolta elhaló hangon Lesja Jersova, és hát valóban történt valami a testében, éppen akkor vágták fel a hasát egy negyven centis metszéssel. A nő utólag bevallotta, hogy valójában rettenetes fájdalmat érzett, de nem akarta cserbenhagyni Kaspirovszkijt.

A dicső férfi korábban huszonnyolc évig egy ukrajnai kórházban volt pszichiáter, emellett fanatikus erőemelő és bokszoló volt. Maga nyilatkozta több helyen, hogy amikor 1975-ben nagyon beteg lett, és az oroszországi Szahalin szigetére utazott, naponta egy kekszet evett, meditált, és meggyógyult. Ez volt az áttörés. 1988-tól tartott nyilvános hipnózis- és tömeggyógyító esteket, és – ahogy később visszaemlékezett rá – az egyik kijevi eseményen több ezer gyereket gyógyított ki az ágybavizelésből.

Béna frufru

A parafenomén módszere minden látványos külsőséget nélkülözött. Egyszerű fekete ruhában, elvágólag fodrászolt frufruval állt a nagyérdemű elé, fenyegető hangszínével és delejes tekintetével bizonygatta, hogy több millió embert meggyógyított már: frigid nőket, kopasz férfiakat, végstádiumos AIDS-eseket, TBC-seket, kövéreket, gebéket, impotenseket, mindenkit és bárkit, akiről lemondott az orvostudomány. Még Mihail Gorbacsov anyukáját is kigyógyította ízületi gyulladásából. Technikájáról nem árult el sokat, csak annyit, hogy be tudja állítani a test természetes egyensúlyát.

Kamera elé állt és ilyesmiket susogott az orosz állami tévében, rendszerint vasárnap: „Ürítsd ki teljesen az elméd. Kifelé a célokkal és a nagyra törő vágyakkal. Mindenki csukja be a szemét. Ne fojtsd vissza érzelmeidet, bármilyen törjön is elő. A legváltozatosabb érzelmi reakciókra számíthatsz... Hallgasd a zenét. Ne félj a benned zajló történésektől. Ne is figyelj rá, ha valami elindul. Néhányan közületek erdőket, hegységeket látnak. Egy... Kettő... Három. Vannak, akik rendkívül szomorú emlékeket idéznek fel. Négy... öt... Hat... Mások holnapi terveiket gondolják végig, mérlegelnek, mérlegelnek mindent. Hét...” – és így folytatta a parafenomén, amíg tízig elért, mert akkor nyomtalanul eltűnt a képernyőről.

Kaspirovszkij 1992-ben Prágában, az ITAR-TASZSZ felvétele
Kaspirovszkij 1992-ben Prágában, az ITAR-TASZSZ felvétele

A Szovjetunióban – túlzás nélkül – istennek kezelték a népszerű gyógyítót. Annyira, hogy amikor a Lityeraturanaja Gazeta hetilapban egy cikksorozat első darabjában azt írták róla, hogy veszélyes sarlatán, a szerkesztőség annyi tiltakozó levelet kapott, hogy a második cikk már meg sem jelent.

A kommunista párt embere?

Kaspirovszkij 1989 utolsó hónapjaiban tűnt fel a televízióban egy hat részes szeánszsorozattal. Abban az időszakban a szovjet egészségügyi rendszer katasztrofális állapotban volt: az alapgyógyszerek harminc százalékát nem lehetett kapni, például aszpirint és penicillint sem, több kórházban akadozott a folyóvíz-szolgáltatás, és gyertyafénynél operáltak az orvosok.

Egy olyan országban, ahol hiánycikk az aszpirin, nem csoda, hogy az emberek csodát remélnek. „Jön ez a férfi, és könnyű kiutat kínál, csodát. Ez a jelenség a szegény és nyomorúságos országok sajátja” – idézi Kaspirovszkij egyik kritikusát David Remnick. Jurij Savenko, a független pszichiátriai társaság elnöke szerint a Kaspirovszkij-csoda mögött ennél többről volt szó. Szerinte – és ezzel a véleményével nem volt egyedül – a kommunista párt állt a parafenomén ténykedése mögött. Általa szórakoztatta a párt a tömegeket, és próbálta elterelni figyelmüket a társadalmi betegségek okozta szomorúságról.

Akkoriban nemcsak a telemágus hozott paranormális jelenségeket a szovjetek mindennapi életébe, a megmagyarázhatatlan végül az államszervezetbe és a tudományba is belopta magát. Egyre-másra születtek a torziós terekkel kapcsolatos modern alkimista vizsgálatok. A honvédelmi minisztérium egy úgynevezett extrém orvosi központban kutatta az emberek auráját és a töltött vizet, ezenkívül katonai asztrológust, látnokokat, jósokat alkalmazott. Az egyik akadémikus Borisz Jelcin repülőgépének készenléti állapotát vizsgálta rendszeresen úgynevezett pszichikai eljárással, írja Edvard Krugljakov a Miért veszélyes az áltudomány? című cikkében.

Kaspirovszkij most

Ebben a közegben Kaspirovszkij olyan befolyást szerzett, hogy 1993-ban az Állami Duma képviselője lett. 1995-ben – feltehetően a további gazdagodás reményében – az Egyesült Államokba költözött, ahol nyilvános szeánszokat szervezett, de már csak csekély érdeklődés közepette.

Legközelebb 2005-ben hallatott magáról, amikor részt vett Viktor Juscsenko ukrán elnök választási kampányában. Az alulmaradt ellenzék később halál komolyan azzal érvelt, hogy Kaspirovszkij tömeghipnózissal vette rá a választópolgárokat, hogy a megismételt második fordulóban a jelenlegi elnökre szavazzanak.

Kaspirovszkij húsz évvel nyilvános gyógyításainak kezdete után, a gazdasági válság közepén, 2009 végén újra a televíziós közönség elé lépett. Az oroszországi NTV csatorna sorozatában egy mobil laboratóriummal, fizikusok és vegyészek társaságában járja Oroszországot, hogy a helyszínen győződjön meg a tévénézők által bejelentett parajelenségek és anomáliák valódiságáról.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!