Judit
3 °C
7 °C

Zsinagógába ment a pápa Rómában

2010.01.17. 20:50
Tapssal fogadták a római nagyzsinagógánál vasárnap XVI. Benedek pápát, aki reményét fejezte ki, hogy ezzel a látogatással hozzájárul a katolikusok és a zsidók egyetértéséhez és barátságához. A római zsidóság vezetője kérte, hogy történészek tanulmányozhassák a holokauszt idején született vatikáni dokumentumokat.

A pápa a régi gettóban, a Tiberis partján lévő épületnél lerótta kegyeletét a második világháború alatt elhurcolt zsidók emléktáblájánál, amelynél egy nagy rózsakoszorút helyeztek el a nevében. A gesztus jelentőségét emeli, hogy a pápát befolyásos zsidó körök bírálják, mert lépéseket tesz egyik elődje, XII. Pius szentté avatása érdekében. Piusnak azt vetik a szemére, hogy a vészkorszak idején nem emelte fel a szavát az üldözött zsidók védelmében.

Benedeket többek között Riccardo Pacifici, a római zsidó közöség vezetője, Renzo Gattegna, az olaszországi héber közösségek elnöke, Riccardo Segni római főrabbi és Elio Toaf fogadta, aki II. János Pál pápa 1986-os látogatásakor volt főrabbi. A szentté avatás irányába tett lépések miatt nem volt jelen viszont az olasz rabbik elnöke, és a holokauszt több túlélője. A látogatás elején egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a haiti földrengés áldozatairól.

A zsinagógában elmondott beszédében Ricciardo Pacifici egyebek között kijelentette: "bár el kell ismerni mindent, amit az egyház tett a zsidók megmentésére, még mindig fájdalmas számukra XII. Pius hallgatása a soahról (holokausztról), mert elveszett vele egy lehetőség. Talán nem állíthatta volna meg a halálvonatokat, de jelzés lehetett volna, a vigasz szava, az emberi szolidaritásé azokkal a testvéreikkel, akiket Auschwitzba vittek".

Benedek ugyancsak beszédet mondott, s ebben megemlékezett arról, hogy a II. világháború alatt "sok katolikus bátran viselkedett, kitárta karjait, hogy megmentse az üldözött, menekülő zsidókat, és a Szentszék is segítséget nyújtott, gyakran rejtett, diszkrét módon".

Pacifici a találkozás adta alkalmat megragadva arra kérte a pápát, hogy tegyék hozzáférhetővé a történészek számára a vatikáni irattárban az időszakra vonatkozó dokumentumokat. Kérését megtámogatta Szilvan Salom izraeli miniszterelnök-helyettes is, aki szintén ott volt az eseményen. A kormányfő-helyettes a pápa látogatását utóbb történelmi jelentőségűnek és a zsidók és keresztények közötti közeledés jelképének nevezte.

A látogatás végén a pápa kiállítást nyitott meg. XVI. Benedeknek ez volt a harmadik látogatása egy zsinagógában. Előzőleg Kölnben és New Yorkban járt zsinagógában.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?