Erős utórengés rázta meg Haitit

2010.01.20. 12:35 Módosítva: 2010.01.20. 21:33
Nyolc nappal azután, hogy a földrengés megölt 75 ezer embert Haitin, újra remegni kezdtek az épületek. A kint dolgozó segélyszervezetek magyar tagjai jól vannak. 370 ezer hajléktalanná vált ember tengődik 300 sátortáborban.

Szerdán a Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés rázta meg Haitit, közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS). A földmozgás epicentruma a fővárostól, Port-au-Prince-től 56 kilométerre északnyugatra volt, hipocentruma (fészke) pedig mindössze 10 kilométer mélységben. Cunamit valószínűleg nem okoz majd, mert az ország belsejében történt.

Az emberek azonnal az utcára menekültek sikoltozva. Miután az épületek nagy része már az előző rengéskor összeomlott, egyelőre nem tudni, hogy az újabb mozgás milyen károkat okozott.

haiti451

Számítottak utórengésekre

Ez az utórezgés volt a legerősebb a január 12-i, kezdő rengés óta. "Az ilyenek természetesek, a bekövetkezésük várható volt" - mondta Yann Klinger, a párizsi földfizikai intézet munkatársa. A múlt heti nagy rengést pár órával később egy 5,9-es és egy 5,7-es követte, és Klinger már akkor jelezte, hogy hasonló, 5,5-6 fokos földmozgások a következő napokban is történhetnek. "Elvben a rengések egyre gyengébbek lesznek, ahogy időben távolodunk a fő csapástól" - mondta.

"A szerdai 6,1-es rengés a felszabaduló energiát tekintve harmincszor gyengébb volt, mint a nyolc nappal korábbi 7-7,1-es", amelyben legkevesebb 75 ezer ember halt meg. "Önmagában véve azonban ez is egy erős földrengés, amely képes lerombolni a korábban már károsodott épületeket" - mondta Klinger.

"Az utórengések területileg két csoportra oszlanak, amelyeket az öböl választ el egymástól. Az egyiknek a fészke Port-au-Prince közelében, a másik nyugatabbra van, és onnan indult ki a szerdai rengés is". A január 12-i csapás epicentruma 25 kilométerre nyugatra volt a fővárostól - magyarázta.

A magyarok csak megijedtek

A Haitin segítő magyar szervezetek ijedtségről számoltak be, de sérültekről nem érkezett jelentés. Gilicze Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivője a Független Hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy "az igencsak erős utórengésre mindenki felébredt, de senkinek sem esett bántódása".

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat 7 fős csoportjának tagjai is megijedtek a rengéstől, de köztük sincsenek sérültek, közölte Révész Szilvia, a szervezet kommunikációs vezetője.

Az utórengések annyira megrongálták azt a kórházat, ahol dogoznak, hogy elővigyázatosságból le kellett zárni az egyik épületszárnyat, tette hozzá. A részleges kiürítés még inkább növelte a zsúfoltságot az épületen belül és az udvaron, ahol ha kell, ideiglenes megoldásként a fák ágait is használják az infúziós zacskók tartására, mondta el Révész Szilvia.

haiti450

Eredményes lakossági gyűjtések

Közel 17 millió forint adomány gyűlt össze eddig azokból a telefonokból és sms-ekből, amelyeket a magyar lakosság a haiti katasztrófa áldozataiért indított segélyvonalon kezdeményezett. Szerda 11 óráig közel 85 ezer hívást vagy sms-t kezdeményeztek a magyarok.

Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF az eddigi adományokból több mint 30 millió liter tiszta ivóvizet biztosít a földrengés gyermekáldozatai számára.

A német közszolgálati televízió (ZDF) kedd esti szolidaritási műsorának nézői összesen több mint 20 millió eurót ajánlottak fel a haiti földrengés áldozatainak és túlélőinek megsegítésére. (A berlini kormány gyorssegélyként 10 millió eurót küldött Port-au-Prince-be.) Angela Merkel kancellár még az este köszönetet mondott az adakozóknak, emlékeztetve, hogy a humanitárius célt szolgáló adományok összege levonható az adóból.

370 ezer hajléktalan sátortáborokban él

Nyolc nappal a Haiti legtöbb települését romba döntő hatalmas földrengés után a karibi ország fővárosában 370 ezer hajléktalanná vált ember tengődik 300 sátortáborban, közölte szerdán a Nemzetközi Migrációs Szervezet.

Az otthonukat elveszítő tömegek számára most a legfontosabb, hogy vízvételezéshez műanyag edényekhez, kannákhoz, valamint vízfertőtlenítő tablettákhoz jussanak, mert a sátortáborokban nincs vezetékes víz.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) főnöke csütörtökön Port-au-Prince-be utazik, hogy felmérje a földrengés utáni szükségleteket, jelentették be a szervezet római székhelyén. Josette Sheeran találkozik túlélőkkel, a haiti kormány és segélyszervezetek képviselőivel. A WFP a földrengés óta egymillió adag élelmet osztott szét a Haiti fővárosában és környékén élő 200 ezer embernek.

Sok külföldit keresnek még

Tizenhét francia állampolgár lelte halálát a földrengés következtében, további 16-ot pedig eltűntként tartanak nyilván, tájékoztatott szerdán a párizsi külügyminisztérium. Ottawai közlés szerint a természeti katasztrófának 13 kanadai esett áldozatul, további 543 kanadai állampolgár az eltűntek jegyzékében szerepel.

Az egy héttel ezelőtti földrengés gyakorlatilag lerombolta Haiti fővárosát, legalább 75 ezer ember meghalt, 250 ezren megsérültek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport