Zuma elnök csak a szexre bír gondolni
Tiger Woodshoz hasonlóan neki is segítségre lenne szüksége - utalt Meshoe az ismert amerikai golfozóra, akit állítólag egy klinikán kezelnek, miután sportkarrierje és magánélete is összeomlott a szexfüggősége miatt.
A bevallottan, sőt büszkén többnejű, eddig 19 gyerekes Zuma most azért került bajba, mert korábbi pártja, az ANC megerősítette, hogy a politikus egy kislány megszületése miatt még tavaly ősszel kártérítést fizetett a 39 éves Sonono Khozának, akinek apja az egyik legismertebb dél-afrikai közéleti figura, az ország foci vb-szervezőbizottságának elnöke. Khoza nem tartozik Zuma feleségei közé.
Húzott-e gumit?
Az ellenzék jelenleg szinte szó szerint az államfő nadrágjában matat: Meshoe, aki az Afrikai Kereszténydemokrata Párt elnöke, például azt nyilatkozta, hogy Zuma szerelemgyereke bizonyíték arra, hogy az elnök nem használ kotont, ami ellentétes a kormány boztonságos szexre felhívó üzeneteivel.
"Zuma elnök viselkedése éles ellentétben áll a kormámy AIDS-ellenes kampányüzenetével, miszerint kerüljük a sok szexpartnert és a védekezés nélküli szexet" - keménykedett hasonló valon Helen Zille, az ellenzéki Demokratikus Szövetség vezetője.
Zuma, aki büszke a zulu tradícióira, arra hivatkozik, hogy a megejtett nőknek fizetett inhlawulo - vagyis anyagi kártérítés - ősi zulu szokás, amit ő teljesített.
Közérdekű közösülés
"Vannak, akik azzal érvelnek, hogy Jacob Zuma szexuális élete a magánerkölcs vagy kultúra ügye, de ez nem így van. Személyes magaviseletének mélyreható nyilvános következményei vannak" - relikázott Hellen Zille.
Legkevesebb 5,7 millió dél-afrikai HIV-vírushordozó, és becslések szerint naponta ezren halnak meg AIDS-ben az országban.
Zuma a múlt hónapban nősült ötödször, Tobeka Madiábát vette el, aki jelenleg a harmadik felesége (egyik feleségétől korábban elvált, egy másik pedig öngyilkosságot követett el). A többnejűség a zulu kultúra részeként megengedett Dél-Afrikában.
2006-ben Zumát felmentették a vád alól, hogy megerőszakolt volna egy AIDS-es nőt, de megdöbbentést keltett a tanúvallomása, amikor közölte, hogy a vírus ellen zuhanyozással védekezett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.