Timosenko bíróságon támadja a választási eredményt
"Az ukrajnai választást meghamisították. Ukrajna egészét tekintve a lehetséges csalások meghaladják az egymillió szavazatot. Ezek a szavazatok elegendőek a győzelmünkhöz" - jelentette ki Timosenko a televízió által közvetített beszédében. A két jelölt között a szavazatok különbsége kevesebb mint 890 ezer, azaz 3,5 százalékpontos volt.
"Meghoztam az egyetlen lehetséges döntést, megóvom a szavazás eredményét a bíróságon. Jogi érvekre támaszkodva megvédelmezem államunkat és az önök választását" - folytatta a kormányfő, aki most szólalt meg először nyilvánosan a február 7-i második forduló óta.
"Világosan leszögezem: Janukovics nem az elnökünk. Bármi történjék is a jövőben, soha nem lesz Ukrajna legitim módon megválasztott elnöke" - mondta a kormányfő.
A nemzetközi megfigyelők szabadnak és tisztának minősítették a választást, Timosenko viszont kijelentette, hogy "az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet egyes megfigyelői" hajlandóak tanúskodni a bíróságokon a "módszeres csalásokról". Timosenko kampánystábja azt követeli, hogy 1200 szavazókörben számolják újra a leadott voksokat.
Timosenko korábbi kijelentésével ellentétben megígérte: nem szólítja tömegtüntetésekre az utcára a népet. Az előző elnökválasztáson, 2004-ben a tömeges utcai tiltakozások segítették az államfői székbe Viktor Juscsenko távozó elnököt, a narancsszínű forradalom egyik vezéralakja Timosenko volt.
"Nem szólítom a népet a Majdanra (a kijevi Függetlenség tere, a 2004-es tömegtüntetések színhelye) és nem engedek meg összetűzéseket. Ukrajnának minden korábbinál nagyobb szüksége van stabilitásra és nyugalomra" - hangsúlyozta a kormányfő.
Viktor Janukovics a szavazatok 48,95 százalékával megnyerte a választást, Timosenko a szavazatok 45,47 százalékát kapta a nem végleges hivatalos eredmény szerint. Janukovicsot megválasztása alkalmából a héten több külföldi vezető, így Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök is üdvözölte.