Obama mindenkire kiterjesztené az egészségbiztosítást
További Külföld cikkek
- Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
Obama nagyra törő - közel ezer milliárd dolláros, 10 évre szóló - programja lehetővé tenné a szövetségi ellenőrzést a havi díjak felett; a kormány megakadályozhatná, hogy a betegbiztosítók önkényes emeléseket hajtsanak végre.
A részleteiben most első ízben ismertetett reformtervezetben feltűnő módon nem szerepel a liberálisok által követelt és Obama által is támogatott állami betegbiztosító modellje.
Az Obama-kormány reformelképzeléseit néhány nappal azelőtt helyezte el honlapján a Fehér Ház, hogy az elnök kezdeményezésére az ellenzék bevonásával nyilvános vitát rendeznek az egészségügy átalakításáról. Az egész napos, élőben közvetítendő csütörtöki "csúcsot" az elnöki rezidencia vendégházában, a Blair House-ban tartják; Obama azt reméli, hogy az egyeztetésekkel ki lehet lendíteni a holtpontról a kongresszusban elakadt reform ügyét.
A liberális The New York Times megjegyezte: annak ellenére, hogy kongresszusi demokrata vezetők 60 napon belül el akarják fogadtatni a reformtörvényt, egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen átfogó elképzelés elegendő szavazatot fog kapni. Az ellenzéki republikánusok mellett ugyanis már több demokrata képviselő jelezte, nem minden elemében tudja támogatni az elnök terveit. Obamának nyilván jelentős engedményeket kell tennie legfontosabb belpolitikai küzdelmében.
Dan Pfeiffer, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója szerint Obama terve kellően rugalmas, de nem kizárt, hogy a republikánusok elutasítják. Az elnök az elmúlt egy évben alapvetően a kongresszusra hagyta a reform részleteinek kidolgozását, de mivel a törvényhozás ennyi idő alatt nem tudott dűlőre jutni a kérdésben, előállt saját részletes tervével. Mint Pfeiffer fogalmazott: az ismertetett terv a "kezdő tét" a csütörtöki vita előtt, amelynek megtételében igyekeztek a nézetkülönbségeket áthidalni.
Az elnök terve szerint a költséges reform nem növelné az államháztartási hiányt. A kiadásokat adóemelésekből, az egészségügyi ipart terhelő új díjakból, valamint az idősek egészségbiztosítási programjában végrehajtandó költségcsökkentésből fedeznék.
Az elnök terve kapcsán kialakuló vita várható hevességét jelzi előre, hogy John Boehner, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője közleményében úgy reagált: Obama új elképzelése aláaknázza a kétpárti megegyezés esélyeit, mivel ugyanazt a megközelítést alkalmazza, amelyet a korábbi, elbukott demokrata párti kezdeményezések. Véleménye szerint Obama pártos javaslata megfosztja hitelétől a csütörtöki egészségügyi csúcsot, az amerikai nép ugyanis már elutasította azt, hogy az állam átvegye az egészségügy irányítását.