Topolánek: A kormányfő kerüli a konfliktust, mert zsidó
További Külföld cikkek
-
Ukrajna végre oda csaphat, ahol Oroszországnak fáj, de lehet, már késő
- Tarjányi Péter: Nem a titkosszolgálat, hanem a piszkosul nagy szerencse mentette meg Donald Trumpot
- Nyolchetes kislány halt meg egy autóban New Jerseyben
- Tíz éve lőtték le a maláj utasszállítót Ukrajna felett: a hozzátartozók gyászban, a gyilkosok szabadlábon
- Alec Baldwin ítélete miatt újratárgyalást akar a fegyvermester
Topolánek a kijelentésekért, amelyeket a hét végén a prágai bulvársajtó, valamint a Lidové Noviny konzervatív napilap is közölt, vasárnap bocsánatot kért az érintettektől.
A volt konzervatív kormányfő, amikor a LUI szerkesztője fényképezés közben informálisan aziránt érdeklődött, mi a véleménye a melegekről, közölte: "Slamecka, ha kemény ellenállásba ütközik, inkább kikerüli a konfliktust" és "Fischer, azért mert zsidó, még inkább kerüli a konfliktust - ez összefügg a jellemével".
Az egyházakkal kapcsolatban pedig azt mondta: az őskeresztények idején nem voltak egyházak; Az egyházak később kaparintották kezükbe a hívőket, mégpedig úgy, hogy "elbutították őket, és totális agymosást végeztek".
Nagyon sajnálja
Gustav Slamecka, a cseh kormány szlovák nemzetiségű közlekedési minisztere nyilvánosan vállalja másságát, és együtt él Jan Novákkal, a miniszterelnöki iroda vezetőjével. Jan Fischer, a jelenlegi cseh kormány elnöke szintén nyilvánosan vállalta zsidóságát.
"Nagyon sajnálom, hogy kijelentéseim, amelyeket kiragadtak a szövegkörnyezetükből, sok embert megsérthettek" - jelentette ki Topolánek vasárnap. Felszólította a sajtót, hogy tegye helyre a dolgokat, s ismertesse a nyilatkozatok szövegkörnyezetét, illetve összefüggéseit is.
"Senkit sem akartam megsérteni. Lényegében arról beszéltem, hogy erősen kötődöm a kereszténységhez mint világnézethez és kulturális hagyományhoz" - magyarázta a volt konzervatív kormányfő.
Nem kommentálták
![Mirek Topolánek](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/137/1376/13769/1376931_ca16eb6afca51feef626293a10211d65_wm.jpg)
Topolánek később még egy nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: Fischert és Slameckát szombaton személyesen is fölkereste, kijelentéseit megmagyarázta, és elnézést kért tőlük. A két politikus nem kommentálta Topolánek nyilatkozatait. A cseh püspöki kar szintén nem kívánt megjegyzést fűzni az elhangzottakhoz.
"Szeretném hangsúlyozni: meggyőződésem, hogy az ember jellemét nem az határozza meg, hogy homoszexuális vagy sem. Ez érvényes a nemzetiségi hovatartozásra és az etnikumokra is" - szögezte le Topolánek.
Az ODS sajtóosztálya közölte: a párt elnöke azért adott interjút és fényképezkedett a LUI magazin számára, mert jelezni kívánta, hogy a homoszexuálisok kérdésében mindig "liberális elveket vallott".
A cseh társadalom általában nagyon toleráns az azonos neműek párkapcsolatával szemben, s a hivatalosan bejegyzett partnerség intézménye évek óta sikeresen működik. Eddig már több ezer meleg pár jegyeztette be hivatalosan kapcsolatát.
Nem az első botránya
Mirek Topolánek körül nem ez az első botrány. Tavaly júniusban több lap olyan fotókat tett közzé, melyeken félmeztelen nők és pucér politikusok láthatók Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök villájában. Az egyiken állítólag Topolánek hajol egy napozó nő fölé.
A politikus tagadta, hogy bármilyen felvétel is készült volna róla a villában, bár azt elismerte, hogy egy hetet töltött ott barátnője és fia társaságában. Szerinte ellenfelei akarták lejáratni az "egyértelmű fotómontázzsal".