Az Egyesült Államokba szökhetett egy iráni atomtudós
Az Egyesült Államokba szökött és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) segít a tavaly júniusban eltűnt iráni atomtudós, állítja az ABC amerikai hírtelevízió. A televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy Sahram Amiri egy régóta tervezett akció keretében szökött az Egyesült Államokba.
A CIA szóvivője nem kívánta kommentálni a tévétársaság értesüléseit.
mirinak, aki egyetemi kutatóként dolgozott az Iráni Atomenergia-szervezetnél, júniusban veszett nyoma, amikor egy mekkai zarándoklaton vett részt, három hónappal azelőtt, hogy kitudódott, az iráni Kúmban (Kom) egy második urándúsító működik. Decemberben Teherán azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy kiadta Amirit az Egyesült Államoknak.
Az ABC riportja szerint Amirit az Egyesült Államokba való szökése után alaposan kikérdezték, és az atomtudós segített megerősíteni az amerikai hírszerzésnek az iráni atomprogrammal kapcsolatos értesüléseit.