Már 300 halotti urnát találtak a Zürichi-tóban, mindegyik a svájci Dignitas eutanáziaklinika közelében hevert a tó alján több mint 9 méteres mélységben. Mindegyik urnán annak a hamvasztással foglalkozó társaságnak a logója volt, amelyikkel a klinika szerződött, írja a Daily Mail.
Svájcban kereskedelmi engedély szükséges ahhoz, hogy nagy számban helyezzenek el valahol halotti urnákat, ennek megszegése bűncselekménynek számít, amit három évig terjedő börtönnel vagy 50 ezer frankos (több mint 9 millió forint) pénzbírsággal büntetnek.
Az urnákat még múlt héten találták meg búvárok, mikor egy motorcsónak vízbe esett napellenzője után kutattak. A svájci hatóságok vizsgálatot indítottak, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy valaki a városi tavat tömeges temetkezési helyként használja.
Először csak 13 urnát találtak, de 50 után abbahagyták a számolást, látták, hogy még egy halom van a tó fenekén, mondta az egyik búvár.
A Dignitas egy volt alkalmazottja szerint minden harmadik urna a Zürichi-tóban végzi. Azt mondta, eleinte még a Dignitas alapítója, Ludwig Minelli saját maga dobta a vízbe, később lányát vagy valamelyik beosztottját kérte meg.
Zürich polgármesterét, Max Baumgartnert sokkolta, hogy szisztematikusan hordták az urnákat a városi tóba. Többet egyelőre nem mondott, ki akarja várni a rendőrségi vizsgálat eredményét.
2008-ban a Dignitas két alkalmazottját kapták rajta, ahogy emberi hamvakat szórtak a vízbe.