11 ezer szavazatos fölénnyel a Munkáspárt Houghton és Sunderland South kerületi jelöltje nyerte el az első mandátumot az új parlamentben. Sunderland eddig is munkáspárti volt, az előző választáson 17 ezer szavazatos fölénnyel nyert Phillipson képviselő asszony.
Három győztes választás és tizenhárom évi kormányzás után a Munkáspárt vereséget szenvedett. A konzervatívok nyertek, de nem lesz meg az abszolút többségük - így 36 év óta először koalíciós vagy kisebbségi kormány alakulhat.
Bootle on Merseyside munkáspárti jelöltje, a 77 éves Joe Benton éppen egy szórólapot gyömöszölt be egy ház levélnyílásán, amikor a házőrző leharapta az ujját. Bentont kórházba szállították. Pechjére a baleset még azelőtt történt, hogy szavazott volna, így biztos, hogy eggyel kevesebb szavazatot kap. Benton a szavazatszámláláson sem lehet jelen. (BBC)
Kilenc közvélemény-kutató készített felméréseket közvetlenül a választások előtt. Valamennyi a Konzervatívok győzelmét jelezte, és csak egy mérés szerint előzik majd meg a liberálisok a Munkáspártot. Hagyományosan a kutatók felülmérik a Munkáspártot, a népi bölcsesség szerint az a felmérés a legpontosabb, amelyben a leggyengébb a Munkáspárt. Ez most az Angus Reidé: Konzervatív Párt (Con) 36, Liberális Demokrata Párt (Lib Dem) 29, Munkáspárt (Lab) 24. A többi felmérés röviden:
Populus: Con 37, Lab 28, Lib Dem 27
ComRes: Con 37, Lab 28, Lib Dem 28
Opinium: Con 35, Lab 27, Lib Dem 26
ICM: Con 36, Lab 28, Lib Dem 26
YouGov: Con 35, Lab 28, Lib Dem 28
Harris: Con 35, Lab 29, Lib Dem 27
TNS BMRB: Con 33, Lab 27, Lib Dem 29
Ipsos MORI: Con 36, Lab 29, Lib Dem 27
Régóta nem tapasztalt izgalmakat hozott a választási kampány Nagy-Britanniában. Idén először miniszterelnök-jelölti tévévitát is tartottak, a liberális demokrata Nick Clegg meggyőző teljesítményével jelentősen növelni tudta pártja támogatottságát, ezzel teljesen bizonytalanná tette a választások kimenetelét. Az biztosnak tűnik, hogy a konzervatívok nyernek, de valószínűleg nem szereznek abszolút többséget. A liberálisok szavazatszámban megelőzhetik a Munkáspártot, mely a választási rendszer sajátosságai miatt így is a második legtöbb képviselői helyet szerezheti meg.