Gordon Brown lemondott
További Külföld cikkek
- Medgyessy Péterrel is találkozott Kína elnöke egy pekingi ünnepségen
- Futótűzként terjednek a fotók az elpusztult Disney Worldről – csak éppen nem valódiak
- Újabb halálos áldozatokat követelt a Milton hurrikán, emberek milliói maradtak áram nélkül
- Élő skorpiót találtak a népszerű webáruház egyik csomagjában
- Amerikai katonák érkeznek az orosz határra, tiltakozik a Kreml
Gordon Brownt negyedórás kihallgatáson fogadta az uralkodó. Ezután az udvar hivatalosan bejelentette, hogy a miniszterelnök lemondását az uralkodó helyi idő szerint 19:45 órai - közép-európai idő szerint 20:45 órai - hatállyal elfogadta.
Nagy-Britannia új miniszterelnöke David Cameron, a Konzervatív Párt vezetője. Brown után ő is felkereste II. Erzsébet királynőt, hogy kormányalakítási megbízást kérjen.
Brown - mielőtt a Buckingham-palotába hajtatott volna - a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felsorakozott újságírókkal közölte, hogy az ellenzék eddigi vezetőjét, vagyis David Cameront, a Konzervatív Párt első emberét javasolja a királynőnek utódjául.
Könnyeivel küszködve hozzátette: azonnali hatállyal lemond a Munkáspárt vezetői tisztségéről is. Ez utóbbi szándékát Brown már előző este bejelentette, de akkor még nem jelölte meg pontosan, hogy mikortól kíván távozni a párt éléről.
Még nincs koalíció
Brown - aki előzőleg tíz évig a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be - 2007 nyarán, elődje, Tony Blair távozása után vette át a Munkáspárt és a kormány vezetését. A tizenhárom évig kormányzó Labour azonban elvesztette a múlt csütörtökön tartott parlamenti választásokat. Brownnak ez volt az első választási megméretése a Munkáspárt élén.
A toryk és a liberálisok napok óta tartó tárgyalássorozata kedd este véget ért, de az együttműködés várható formájáról Brown lemondásáig egyik párt sem tett hivatalos bejelentést.
A legnagyobb alsóházi frakciót - jóllehet abszolút többség nélkül - már a Konzervatív Párt adja, amely minden valószínűség szerint a Liberális Demokratákkal együttműködésben alakít kormányt.
Miliband válthatja
Brown lehetséges pártbéli utódjáról már hétfőn megindultak a találgatások. Politikai bennfentesek - a brit sajtóhoz hasonlóan - jó ideje David Milibandet, a fiatal külügyminisztert tartják a legesélyesebb befutónak. A kelet-európai holokausztmenekültek gyermekeként született Miliband korábban is szóba került utódesélyesként; már 2007 nyarán, Tony Blair előző kormányfő távozása után is sokan ösztökélték arra, hogy induljon Brown ellenében az utódlási kampányban.
Brown, 1983 óta parlamenti képviselő, de most teljesen visszavonul a politikától, még képviselői mandátumáról is lemond.
Megvannak az első miniszterek
David Cameron a királynőtől a miniszterelnöki rezidenciához hajtatott, ahol hivatalosan bejelentette, hogy elfogadta a kormányalakítási megbízást. Azt is elmondta, hogy kormányát a Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták "teljes körű koalíciójával" kívánja megalakítani. A vasárnap kezdődött tárgyalások kedd este fejeződtek be, de Cameron nem árult el részleteket a két párt kormányzati megállapodásáról. Meleg szavakkal méltatta ugyanakkor elődjét, Brownt, akinek az ország nevében megköszönte hosszú közszolgálatát.
Az új kormány első két, hivatalosan megerősített tagja a konzervatív George Osborne, aki a pénzügyminiszteri tisztséget töltheti be, és a szintén konzervatív William Hague, aki külügyminiszter lesz. Nem hivatalos kedd éjjeli értesülések szerint Nick Clegg, a Liberális Demokraták első embere miniszterelnök-helyettesi poszton szolgál majd az új kabinetben.
A liberálisok pártalkotmánya szigorú - éppen a koalíciós egyezségek nehezebbé tételére kidolgozott - jóváhagyási előírásokat tartalmaz. Az ilyen megállapodásokat a frakciónak és a párt legfelső irányító testületének egyaránt minősített többséggel el kell fogadnia. Ha ez nincs meg, párkongresszust kell összehívni, ahol a küldötteknek szintén minősített többséggel kell dönteniük a koalícióról; ha ez sem sikerül, a fizető párttagok postai szavazással dönthetnek, de ebben az esetben is minősített többség szükséges.
Obama gratulált
A kormányalakítási tárgyalások ilyen elhúzódása szinte példátlan a brit politikatörténetben, mivel a választások után az elmúlt évtizedekben hagyományosan egypárti, abszolút többséggel bíró kormányok alakultak. Az utóbbi száz évben - a mostanival együtt - csupán ötször fordult elő olyan helyzet, hogy egyik párt sem tudott a választások másnapján azonnal, biztos alsóházi többséggel kormányt alakítani.
Az új kabinet hét évtizede az első koalíciós brit kormány lesz, a 43 éves Cameron pedig csaknem 200 éve a legfiatalabb brit kormányfő: Robert Banks Jenkinson, azaz Lord Liverpool 1812-ben 42 évesen lett miniszterelnök.
Cameron egyben 31 éve az első olyan konzervatív miniszterelnök, aki munkáspárti kormány távozása után költözhetett be a Downing Street 10. alatti rezidenciára. Ez legutóbb Margaret Thatchernek adatott meg, aki 1979 májusában James Callaghant váltotta. Ezután 18 évi folyamatos konzervatív kormányzás következett.
Barack Obama kedd este az Ovális Irodából hívta fel telefonon az Egyesült Államok hagyományos európai szövetségesének új vezetőjét. Angela Merkel mielőbbi németországi látogatásra hívta meg az új brit kormányfőt – közölte a német kormány szóvivője.