Maoista lázadók autóbuszt robbantottak
A támadás a közép-indiai Csattiszgarh szövetségi államban történt a PTI hírügynökség jelentése szerint. A terület egyik magas rangú rendőrségi tisztviselője elmondta, hogy akna okozta a robbanást. Egyes rendőrségi jelentések szerint akár hatvanan is utazhattak a járművön, a túlélők száma egyelőre nem ismert.
A szélsőbaloldali lázadók gyakorta intéznek támadásokat a kormányzati erők ellen India középső részén, különösen az elmúlt hónapokban szaporodtak meg akcióik. Áprilisban a biztonsági erők őrjáratára csaptak le, mintegy 76 ember halálát okozva. A múlt hét végén pedig elraboltak és megöltek hat embert, akikről azt gyanították, hogy a rendőrség informátorai.
A maoisták elsősorban az ország gazdasági gyarapodásából nem részesülő vidéki szegények helyzetére hivatkozva, azok érdekérvényesítőiként lépnek fel a hivatalos vezetés ellen.
A szélsőbaloldali alakulatok az újdelhi belügyminisztérium adatai szerint a 28 indiai szövetségi államból 20-ban vannak jelen, és mintegy 10-20 ezerre tehető harcosaik száma. Az indiai kormány tavaly hadműveletet indított a főleg erdei búvóhelyeket használó maoista lázadók csapatainak felszámolására.