Ámokfutó lövöldözött Nagy-Britanniában

2010.06.02. 15:37 Módosítva: 2010.06.02. 19:39

A helyi nyomozó hatóságok szerda esti tájékoztatója szerint az északnyugat-angliai Cumbria megyében végrehajtott vérengzésben tizenketten meghaltak, további huszonöt embert lőtt sérülésekkel szállítottak kórházba. Ezek az adatok még nem véglegesek.

A lövöldözés a tengerparti Whitehavenben kezdődött délelőtt, majd nem sokkal később a közelben lévő Seascale-ben és Egremontban folytatódott.

A gyilkosságsorozat feltételezett elkövetője az 52 éves Derrick Bird taxisofőr, aki módszeresen végigvonult lövöldözve a térség több városán.

A szerda estig azonosított halálos áldozatok között van Bird egyik taxisofőr kollégája, akit a gyilkos Whitehavenben lőtt agyon. Szemtanúk szerint az ámokfutó és áldozata gyakran ugyanazon a taxiállomáson várt az utasokra, és baráti viszonyban voltak egymással.

Az áldozatok között volt egy farmer is, akit a földjén dolgozott, amikor Bird kocsijából kiszállva, az út széléről agyonlőtte.

Bird Citroenjével haladt helyszínről helyszínre, majd a kocsit egy mezőn hátrahagyva eltűnt.

Keresik az indítékot

A rendőrség azonban délután közölte, hogy egy erdős területen megtalálták a feltételezett gyilkos holttestét és mellette a fegyvert is.

A hatóságoknak egyelőre nincs elképzelésük arról, hogy mi lehetett a tettes indítéka.

Az országrész, amelyben Bird a gyilkosságsorozatot végrehajtotta, Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb és legfestőibb turistavidéke, ahol az év minden szakában nagyon sok a kiránduló.

A rendőrök - mielőtt rátaláltak volna a tettes holttestére - hangosbeszélővel ellátott járőrkocsikkal és helikopterekkel intették óvatosságra a környéken túrázókat és a helyi lakosokat, kérve, hogy aki teheti, húzódjon zárt helyiségbe.

1996 óta nem volt példa hasonlóra

Ez a legvéresebb fegyveres ámokfutás Nagy-Britanniában azóta, hogy 1996-ban egy zavart elméjű férfi bement a skóciai Dunblane kisváros általános iskolájába, ahol tizenöt gyermeket és egy tanárt agyonlőtt, majd magával is végzett.

Nem sokkal a dunblane-i vérfürdő után - amelynek túlélői között volt Andy Murray, a britek jelenlegi első számú teniszcsillaga - a brit parlament a világ egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényét fogadta el. A törvény gyakorlatilag semmilyen jogcímen nem teszi lehetővé brit magánszemélyeknek kézi tűzfegyver birtoklását; még az engedélyezett vadászfegyvereket sem lehet otthon tárolni, csak a vadásztársaságok páncélrekeszeiben.

Szerda estig nem volt hivatalos értesülés arról, hogy Bird miként jutott hozzá a lövöldözés során használt fegyverhez.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport