Belgium szépen elpárologna a térképről

A függetlenségpárti flamandok előretörését hozta a vasárnapi előrehozott parlamenti választás Belgiumban, ami a leginkább szkeptikus elemzők szerint az ország elmúlásához vezető első lépés. A Le Soir franciaajkú belga lap szerint az Új Flamand Szövetség (N-VA) cunamija megváltoztatja Belgiumot, és alááshatja az egész belga állam alapjait.

Ha nem is arról van szó, hogy Belgium már a jövő héten felbomlik, de a szavazás egy hosszú folyamat egyik eleme, és Belgium közelebb került egy esetleges szakadáshoz. 27 képviselőjével az N-VA lesz a legnagyobb párt a 150 fős belga törvényhozásban, ezzel a két országrész fokozatos szétválasztását hirdető Bart De Wever pártelnök megkerülhetetlen tényező lett a kormányalakításkor, és az államreformról folyó tárgyalásokon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem elképzelhetetlen a 2007-es választást követő, hónapokig tartó alkudozásokhoz hasonló helyzet, ami ugyanakkor komoly gazdasági és politikai következményekkel is járhatna.

Fokozatosan szakítaná szét az országot

Bart De Wever nem titkolt végcélja a független Flandria, amely saját jogon tagja az Európai Uniónak, azonban nem híve az ország drasztikus szétszakításának. Korábban többször is megismételte, hogy nem forradalmat akarnak, nem egyik napról a másikra akarják kikiáltani Flandria függetlenségét, szerinte Belgium lassan párologna el a térképről.

A legnagyobb flamand párt vezetője első lépésként konföderációs alapokra helyezné a belga királyságot, amelyben a gazdasági ügyekről a régiók saját hatáskörben dönthetnének, míg a lényegében mutatóba megmaradó szövetségi kormányzat az összehangolás mellett alapvetően a biztonsági és külpolitikai kérdésekért felelne.

Belgiumban külön pártokra szavaznak az ország északi részén élő flamandok, és a déli részen élő vallonok, aztán a belga alkotmány értelmében a győztes pártoknak koalíciót kell kötniük egymással. A flamand politikus elképzelései alapján a mostani választás után felálló szövetségi kormány már az első lehetne az átmenetet levezénylő kabinetek közül, miközben újrakezdődnének a tárgyalások a Flandria és Vallónia helyzetét és kapcsolatát tisztázó államreformról.

Hogy az államreform keretében De Wever mennyire komolyan gondolja a szövetségi kormány gyengítését, az abból is látszik, hogy a legnagyobb párt vezetőjeként sem pályázik a miniszterelnöki posztra. Ennek egyértelmű üzenete, hogy a mostani formában nem akar Belgium vezetője lenni, szerinte a korábbi flamand miniszterelnökök kényszerpályán nem tudták kellően Flandria érdekeit képviselni. Paradox módon így éppen a függetlenségpárti flamandok alatt jelölhetnek 1974 óta először franciaajkú miniszterelnököt Belgium élére.

A többség nem akar robbantani

A lényegi kérdésekhez kétharmados többség kell, ezért az ország tízmilliós lakosságának 60 százalékát kitevő flamandok még teljes egyetértés esetén sem szakíthatják szét egymagukban az országot, ráadásul egyáltalán nincsenek többségben a függetlenségpártiak. Ha az N-VA eredményéhez hozzávesszük, hogy a szélsőjobboldali Vlaams Belang 12,7 százalékot, míg a populista Dedecker Listája 3,7 százalékot szerzett, akkor összességében a flamand választók 44 százaléka szavazott valamilyen módon az elszakadás irányába. A választási eredmények azért is mérvadóak, mert Belgiumban pénzbüntetés terhe mellett kötelező szavazni, a részvétel ennek megfelelően 90 százalék felett alakul.

Sok flamand növekvő függetlenedési vágyát az évtizedes nyelvi és kulturális ellenteték mellett praktikus okok táplálják. Flandria az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő régió lett, míg a 20. század elején a Belgiumot az ipari nagyhatalmak közé segítő szén- és vaskohászat fokozatos térvesztésével Vallóniában, a valaha gazdag térségben ma már kiugróan nagy a munkanélküliség.

Az elszakadáspárti flamandok a gazdasági különbségek miatt az egyébként is arroganciával vádolt vallonokat költséges potyautasoknak tekintik. Erre a látványos akciókat kedvelő Bart De Wever rá is játszott, amikor 13 milliárd értékben szórt szét 50 eurós bankjegymintákat Vallóniában, hogy ezzel is jelképezze az évi plusz kiadásokat.

Nagy ára lehet az elhúzódó bizonytalanságnak

Nem tudni, hogy De Wever mennyire tart ki összes elképzelése mellett, hogy mihamarabb felállhasson a koalíciós kormány. "Tisztában vagyunk vele, hogy a flamandok hetven százaléka nem ránk szavazott, és új hidakat kell építenünk velük" - mondta.

A Vallóniában győztes szocialisták hajlandónak mutatkoztak valamilyen megállapodásra, a miniszterelnöki posztra esélyes Elio di Rupo már jelezte, hogy szerintük is szükség van a tárgyalások újrakezdésére a flamand pártokkal. Mint mondta, az ország stabilizálásához meg kell hallani az intézményi reformokat követelő flamandok hangját, és valamilyen egyensúlyt hozó megállapodásra van szükség.

Kérdés, hogy a két oldal mennyire hajlandó kompromisszumokat kötni, amelyek nélkül nem lesz könnyű továbblépni a jelenlegi helyzetből. 2007-ben az akkor győztes, most azonban csak 17,5 százalékot szerző flamand kereszténydemokraták Yves Leterme vezetésével több mint fél évig nem tudtak megegyezni a vallon pártokkal és saját szövetségeseikkel, ezalatt szinte nem volt kormánya az országnak. De a koalíció felállásával sem sikerült túllépni a nehézségeken, a három év alatt az ország válságból válságba zuhant, három kormány is váltotta egymást, míg végül áprilisban előrehozott választásokat írtak ki.

Most az első nyilatkozatok alapján is nagyobb esélye van a gyors megegyezésnek, de nehéz is elképzelni, hogy Belgium megengedhetne magának egy hasonlóan bizonytalan időszakot. Ezúttal már nagyon komoly politikai és gazdasági következményei is lehetnek, ha a 2007-es választáshoz hasonlóan most sem tudnak hónapokig kormányt alakítani. A francia közgazdászokra hivatkozó Europe1 rádió szerint egy ideig még el lehet húzni a tárgyalásokat, azonban a görög válság miatt egyébként is érzékenyebb befektetők ezúttal már komolyan aggódni kezdhetnek, ha szeptember elején sem áll fel az új kormány.

Az sem mellékes, hogy július 1-től Belgium az Európai Unió soros elnöke. Bár az új kormány esetleges hiánya várhatóan nem befolyásolja lényegesen a nemzetközi szervezetek működését, azonban a presztízsvesztésen kívül is okozhat politikai problémákat. A fővárosban többen már azt is maguk előtt látják, ahogy a NATO központja átkerül Brüsszelből Berlinbe, és ez csak egyike a lehetséges veszteségeknek.

Nem lenne könnyű a szakítás

Akármi is lesz a vége a koalíciós tárgyalásoknak, a flamand politikai erőviszonyok miatt a következő években egyre inkább előtérbe kerülhet a jövőbeni esetleges elszakadás kérdése. Az RTV egyik felmérése szerint a flamandok és a vallonok sem készülnek feltétlenül hosszú távra: ötből négy válaszadó szerint 2020-ban még létezni fog az ország, de a század közepéről beszélve már többségbe kerülnek a szkeptikusok. Az esetleges felbomlás azonban egy sor megkerülhetetlen, és nehezen megoldható kérdést vet fel.

Leginkább a gazdaságilag kevésbé önálló Vallónia sorsa lenne bizonytalan. Bart De Wever több kérdésben elképzelhetőnek tart együttműködési megállapodásokat a két szétvált régió között, a szélsőséges vallonok pedig a francia szomszédtól várnának segítséget. A France Soirban megjelent felmérés szerint már a megkérdezett franciák kétharmada sem ellenezné, ha Vallóniát valamilyen formában Franciaországhoz kapcsolnák Belgium felbomlása esetén.

A pusztán gazdasági kérdéseken túl a legnagyobb marakodás viszont Brüsszel miatt kezdődne. A két közösség között állandó konfliktusforrást, de egyben összekötőkapcsot is jelent az 1989 óta külön régiónak számító főváros. Az ország és egyben a Flandria régió fővárosát flamand terület veszi körül, a 340 ezer Brüsszelben dolgozó ingázó kétharmada a flamand közösséghez tartozik. A városban viszont többségben vannak a francia ajkúak, az egymillió lakosnak csak 15 százaléka flamand. A várost mindkét közösség magának követeli, habár egyesek szerint kompromisszumként az sem elképzelhetetlen, hogy Brüsszelből kvázi független jogkörökkel az Európai Unió fővárosa válna.

Régóta él a mondás, hogy Belgiumot már csak a focicsapat és a király tartja egyben. Gyakorlati értelemben a legkevésbé fontos, de a népszerű II. Albert király sorsa is a két régió politikusainak a kezében van: Belgium megszűnésével eltűnhet a belgák királya is. A királyi családnak ugyanakkor egy esetleges szakadás miatt sem feltétlenül kell aggódnia, míg a flamandok függetlenedő saját országrészük élére köztársasági elnököt szeretnének, a vallonok jelentős része szívesen megtartaná a szívükhöz nőtt alkotmányos monarchiát.

Hivatkozási alap lehetne

Nemzetközi kihatásai is lehetnének egy esetleges elszakadásnak, ugyanis számos népesség hivatkozhatna onnantól a flamandok sikerére. Erőre kaphatnának a skót, a dél-tiroli függetlenséget követelő politikai mozgalmak is, ezért Belgium eltűnése akár dominót is elindíthat. Ugyanakkor már Koszovó kvázi függetlenedése előtt is felmerültek ilyen vélemények, amelyek alaptalannak bizonyultak.