Elemér
0 °C
10 °C

A világ legszörnyűbb helyei

2010.06.25. 14:31
A Foreign Policy idén is elkészítette azt a listát azokról az országokról, ahol a legrosszabb élni. A Reménytelen Államok Listájának első tíz helyezettje, vagyis a leggyengébb, legsebezhetőbb országok reménytelenségét mutatja, hogy évek óta a listán vannak.

Az első helyen immár három éve mindig Szomália áll, és a top tíz államok egyikében sem tapasztalható javulás 2005 óta, vagyis amióta a Foreign Policy és a Fund for Peace (Alapítvány a Békéért) szervezete elkészíti a listát.

A listán a hatvan legrosszabb országot sorolják fel, amelyek között több európai is akad. Harminchetedik helyen szerepel Grúzia, ötvennyolcadik Moldova, és végül hatvanadik Bosznia-Hercegovina, de a listán szerepel Egyiptom, Izrael és Nepál, vagy éppen a nemrég földrengést elszenvedő Haiti.

Az elmúlt hat évben a top 10 folyamatosan 15 boldogtalan ország között oszlik meg. A lista idén 90 ezer nyilvánosan elérhető forrást használt fel 177 ország vizsgálatához, majd egy 12 fokozatú skálán helyezte el azokat az állam lepusztultságának mértékéhez képest - a menekültek tömegétől a gazdaság összeroppanásáig, az emberi jogok megsértésétől a biztonsági fenyegetettségig vizsgáltak szempontokat.

A lista élén álló Szomáliát tavaly a törvényen kívüliség és káosz jellemezte a partoknál fosztogató kalózaival és a radikális iszlamista mozgalmak katonáival. A régóta feledésbe merült Jemen is egyből a hírek közé került, amikor egy öngyilkos merénylő, akit ott képeztek ki, fel akart robbantani egy Detroitba tartó repülőgépet egy magára erősített bombával.

Afganisztánnak és Iraknak is biztos helye van a listán. A világtól elzárt Szudán eközben azt látja, hogy diktátora, Omar Hasszan al-Basir dacol  a Nemzetközi Büntető Törvényszék által kiadott körözéssel.

Zimbabwe túllépett a történelem második legnagyobb hiperinflációját, és most produkálta az első olyan évet, amikor gazdasági növekedést értek el - több mint egy évtized után.

Ám ezek az országok is képesek a javulásra. Sierra Leone és Libéria például már nincs benne a top húszban, és ott van Kolumbia példája is, amely elképesztően sikeres pályát futott be, így ma már csak a negyvenhatodik a rangsorban.