Brüsszel nem szól bele a francia kiutasításokba

2010.07.29. 21:59
Az Európai Bizottság szerint Franciaország saját hatáskörébe tartozik az illegális roma telepek felszámolása, és egyesek kitoloncolása, miközben több roma szervezet is az emberi jogok megsértésének minősítette a csoportos kiutasítást.

Az Európai Bizottság szerint Párizs hatáskörébe tartozik az a döntés, hogy Franciaországban felszámolnak több száz illegális roma telepet, és kitoloncolják azokat, akik bűncselekményt követtek el. "Ez Franciaország dolga. Csak azt tudjuk mondani, hogy a kitoloncolások esetében minden ember ügyével egyénileg kell foglalkozni, és érvényesülnie kell az arányosság elvének" - mondta egy brüsszeli szóvivő csütörtökön.

Bukarestben a Romani Criss cigány szervezet az emberi jogok megsértésének minősítette a csoportos kiutasítást. Hasonló véleményen van a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja (ERRC) is, amely attól tart, hogy a végrehajtás az emberi jogok súlyos megsértéséhez vezethet, ezért a francia elnöknek küldött levelében követeli a tervek leállítását. Arra is kéri Nicolas Sarkozyt, hogy biztosítsa az uniós állampolgárok jogát a szabad mozgáshoz, azokét is, akik roma származásúak. Ez az utalás a vándorló életmódot folytató cigányokra vonatkozik.

Az ERRC emlékeztet arra, hogy az Európa Tanács Szociális Jogok Bizottsága tavaly megrótta Franciaországot, mert elmulasztott megfelelő táborhelyeket és körülményeket biztosítani a vándorcigányoknak, amiről pedig saját törvényei rendelkeznek.

Bulgária és Románia visszafogadja a romákat, ha kiutasítják őket Franciaországból, és ennek érdekében a két szomszédos ország közös tárgyalásokat folytat, jelentette ki csütörtökön Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter. Egyelőre nem tudni, pontosan hány visszatérőről lenne szó.

"Nem Franciaországnak kellene a romániai romákat integrálni" - rótta meg Bukarestet Pierre Lellouche francia Európa-ügyi államtitkár a romák integrációjának elmulasztásáért. Az államtitkár kifejtette, hogy ennek fényében Párizs tartózkodóan viszonyul Románia 2011 márciusában esedékes felvételéhez a schengeni övezetbe.

Románia miniszterelnöke, Emil Boc visszautasította Lellouche vádaskodását, és rámutatott, hogy számos kormányprogram segíti a kisebbség beilleszkedését. Boc hozzátette, hogy a több milliós cigányság helyzete minden európai ország közös felelőssége.

Nicolas Sarkozy konzervatív francia elnök az előző héten "üzent hadat a zavargásoknak". Az előző héten ugyanis utcai zavargások törtek ki a párizsi Saint Aignanban, miután a rendőrök üldözés közben agyonlőttek egy rablással gyanúsított, 22 éves roma férfit. A halálesetet követően a környéken utcai zavargások kezdődtek, ötvenember megtámadta a rendőrség épületét is.