Észak-Koreában menő a dagadtság
Kim Dzsongil legkisebb fia és kijelölt utódja, Kim Dzsongün termetesebb apjánál és nagyapjánál, a néhai Kim Irszennél is, de mindhárman jelentős súlytöbbletet szedtek fel életük során. De a világ egyik legszegényebb országában, ahol rendszeresek az éhínségek – a legutóbbi több millió áldozatot szedett – a kövérség nem ciki, hanem tiszteletet és irigységet vált ki.
Az észak-koreaiak nagyon is szeretnének felhízni jó kövérre, és alapos okuk van tisztelni és félni azokat, akiknek ez sikerült. Ők ugyanis valószínűleg a Koreai Munkáspárt magas rangú tisztviselői – mondta a DailyNK portálnak egy Északról disszidált nacsalnyik. Elmondása szerint „ha ilyen emberrel találkoznak, az egyszerű emberek félreállnak, esetleg mélyen meghajolnak. De leginkább igyekeznek elkerülni a találkozást, mert a túlsúlyos illető veszélyes lehet.”
Így aztán Kim Dzsongünnek is minden esélye megvan, hogy tisztelettel tekintsenek rá. Egyébként apja, Kim Dzsongil testtömegaránya sem ideális. Állítólag azért is ragaszkodik a világ vezetői között meglehetősen szokatlan, kekiszínű, cipzáros mackófelsőhöz, mert az öltöny (és az alatta hordott golyóálló mellény) alól bizarrul türemkedne elő a pocakja.
A mostani felvételeken látható, hogy a trónörökös nem hord melegítőt, helyette a hagyományos, sötét színű Mao-öltönyben jelent meg. Ez Kim Irszenre, a kommunista Korea alapítójára utal, frizurája is rá emlékeztet. Az öreg Kim kultusza jelentős Észak-Koreában, valójában az 1994 óta halott vezető ma is az ország örökös elnöke. Valószínű, hogy a rezsim tudatosan formálta Kim Dzsongün alakját az országalapítóhoz hasonlóra. Mivel apjánál magasabbnak is tűnik, hajviseletében biztosan nem kell olyan extremitásokhoz folyamodnia, mint Kim Dzsongilnek, aki, rendkívül apró termetű lévén, magasított cipője mellett feltupírozott frizurájával is igyekezett néhány centiméternyit felfelé terjeszkedni.