Az elrabolt Papp István beszélt a rádióban

2010.10.12. 12:39
Bár Papp Istvánnak nyilván nincs köze az idén májusban bedőlt piramisjátékhoz, elrablói feltehetően azt gondolják, a kormány meghívására az országban működő UNAMID ENSZ békefenntartó misszió át fogja vállalni a pénzüket elveszítő szudániak kártalanítását. Papp elrablásával igyekezhetnek nyomást gyakorolni.

Hétfőn egy hét után először jelentkeztek a magyar ENSZ-békefenntartó – a gyerekkatonák leszerelésében segédkező – Papp István nyugállományú alezredes elrablói. A Dabanga nevű, svájciak által támogatott darfúri rádió adásában szólaltak meg, és a fogva tartott magyar férfit is hagyták beszélni. (Hallgassa meg a rádióműsort itt.)

Papp István (fotó: honvedelem.hu)
Papp István (fotó: honvedelem.hu)

Biztos, hogy Papp István beszélt

A rádiónak vasárnap a Papp Istvánként bemutatkozó férfi azt mondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol 100 egyenruhás tartózkodik. Az interjúban nyugodtan beszélt, de azt mondta, tart attól, hogy fogva tartói rátámadnak vagy megölik. Amiatt is aggódik, hogy esetleg maláriát kaphat, mert körülötte többen betegek.

Christopher Cycmanick, a UNAMID darfúri ENSZ békefenntartó szervezet kommunikációs részlegének munkatársa kedden az Indexnek azt mondta, elemezték a rádióműsorban megszólaló ember hangját, és megállapították, hogy valóban Papp István beszélt.

Egy szudáni forrásunk szerint hasonló esetekben azért fordulnak egyenesen a médiához az emberrablók, hogy a hatóságok ne tagadhassák le a kapcsolatfelvételt.

Piramisjáték miatt?

Hétfő éjjel a magyar Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta, az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erejének szudáni válságkezelő központjában is jelentkeztek az elrablók. Papp István fogva tartói azt a magyarázatot adták tettükre, hogy ezzel kívánják felhívni a szudáni kormány és a világ közvéleményének figyelmét arra, milyen súlyos anyagi kár érte a terület lakosságát az idén tavasszal elindult piramisjáték során. A kapcsolatfelvételkor követelték a probléma megoldását, de egyelőre nem mondták meg, konkrétan mit kérnek.

Ahogy arról a magyar nyelvű, Szudánból írt Habub blog is beszámolt, az elrablók és Papp István is arra a bedőlt piramisjátékra utalt, ami miatt május elején a feldühödött károsultak és a rendőrök között lövöldözés tört ki az el-fáseri piacon. A Sudan Tribune májusi cikkéből az incidensről az derül ki, hogy három-tíz ember halt meg a lövöldözésben, és több tucatnyian megsérültek. A piaci lövések előtt egy héttel a piramisjáték több száz becsapott károsultja tüntetett a fáseri ügyész hivatala előtt.

A károsultak (akik földjeiket és vagyontárgyaikat értékesítették a gyors gazdagodás reményében) azért vonultak az utcára, mert korábban az észak-darfúri kormányzó, Osman Kibir azt ígérte, kártalanítja őket a piramisjáték okozta veszteség miatt, de később hivatala visszavonta ezt az ígéretet. A piramisjátékban a Sudan Tribune számítása szerint összesen 120-175 millió dollár veszteség érte a becsapott játékosokat.

A Sudan Tribune másik cikke szerint a szudáni kormány május 6-án beismerte, hogy a piramisjáték mögött az NCP (Nemzeti Kongresszus Párt) két tagja állt. Akkor Abdel-Basit Sabdarat igazságügy-miniszter azt mondta, két regionális képviselőt, Adam Ismail Ishaq Omart és Mussa Sadiq Mussa Besharat gyanúsítanak azzal, hogy a sok millió dollár veszteséget okozó piramisjáték működtetői voltak. 56 társukkal még májusban őrizetbe is vették őket.

Bár Papp Istvánnak semmi köze a piramisjátékhoz, az emberrablók feltehetően azt gondolják, a kormány meghívására az országban működő UNAMID ENSZ békefenntartó misszió át fogja vállalni a kártalanítást, és Papp elrablásával igyekeznek rájuk nyomást gyakorolni.

Az ENSZ nem kommentál

Ezt az elméletet Christopher Cycmanick, az UNAMID munkatársa kedden az Indexnek nem kívánta kommentálni, de azt mondta, minden lehetséges okos és körülményt kivizsgálnak. Nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy fizetnek-e a magyar férfi élétéért. Cycmanick, aki barátjának nevezte Papp Istvánt, annyit mondott, folyamatosan egyeztetnek a magyar delegációval, és közösen keresik a megoldást. A magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa múlt pénteken a helyszínre utazott, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt férfi utáni kutatásban. Egyelőre ők sem nyilatkoznak a sajtónak.

Hasonló esetekben az ENSZ nem szokott fizetni az emberrablóknak, vagy legalábbis hivatalos közléseikben ezt állítják. Papp Istvánt október 7-én rabolták el a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban.