Erős robbanás volt egy új-zélandi bányában

2010.11.19. 07:18 Módosítva: 2010.11.19. 15:06
Huszonhét ember eltűnt az Új-Zéland déli szigetén lévő Pike River bányájában, miután eddig ismeretlen okból robbanás történt. A mentőcsapatok újabb robbanástól tartanak, ezért csak szombaton tudják megkezdeni a mentést.

Nagy erejű robbanás volt az Új-Zéland nyugati részén lévő Grey District egyikszénbányában, a hatóságok szerint huszonheten lent rekedtek, megszakadt velük a kapcsolat.

A Pike River bánya
A Pike River bánya

Az eltűntek között vannak a bányatársaság vezetői is, akik éppen a biztonságot ellenőrizték a Pike River szénbányában.

A mentőcsapatok a helyszínen vannak, de egyelőre nem tudtak behatolni a bányába, mert újabb robbanástól tartanak. Elsőként hat bányamentő próbál majd bejutni a bányába, de már csak szombaton.

A Pike River vájárai
A Pike River vájárai

A robbanás után két munkásnak sikerült a felszínre jutnia. Kórházba szállították őket, és a hatóságok már meghallgatták őket, egyelőre azonban még nem tudni, mi okozta a balesetet.

A CNN egyes forrásai szerint egy rakodógépet, és az arról lezuhant sofőrt is megtalálták a bánya bejáratának közelében.

Az egyik bányamérnők szerint a lent rekedt bányászoknál volt elegendő oxigén, hogy a bánya egy biztonságos pontjára jussanak. A bányának van egy másik kijárata is, azonban egyelőre nem tudni, hogy el tudnak-e oda jutni a lent rekedtek.


View Larger Map

A bányában tavaly óta acélipari fűtőanyagot termelnek ki. Az első, húszezer tonnás szállítmányt Indiába küldték februárban. Az indulás nem volt zökkenőmentes, még az átadás előtt beomlott egy szellőzőakna.

A bánya egyik vezetője szerint ugyanakkor nem merültek fel biztonsági problémák a közelmúltban.



  • Hírek
  • Hírek