A költségvetés megszavazása után feloszlatnák az ír parlamentet
További Külföld cikkek
- Beperlik az írók a Metát, mert szerintük műveiket felhasználták a cég MI-modelljének fejlesztéséhez
- Rendkívül értékes a magyar útlevél
- Letartóztatása után küldött váratlan üzenetet a venezuelai ellenzék vezetője
- Szijjártó Péter: A sok rossz hír mellett azért néha jön egy-egy jó is
- Elítélte a bíróság Donald Trumpot
Brian Cowen ír kormányfő bejelentette, hogy a következő évre szóló költségvetés megszavazása után feloszlatja a parlamentet, hogy a választók döntsék el, ki vállalja el a kormányzás felelősségét. Egyúttal felszólította a képviselőket arra, hogy szavazzák meg a jövő évre szóló intézkedéseket a páratlanul súlyos helyzetben.
Cowen szerint "vannak körülmények, amikor a nemzeti érdekek szolgálatának alá kell rendelni más megfontolásokat, beleértve a párt-, a politikai és személyes érdekeket." Ezzel arra célzott, hogy Írország pénzügyi segítségért fordult nemzetközi intézményekhez, az Európai Unióhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF).
Az EU és az IMF vasárnap este jóváhagyta Dublin kérését, így hivatalos tárgyalások kezdődhetnek a pénzügyi segítségről. Írország akár 90 milliárd eurós támogatást is kaphat.
A BBC elemzői szerint ugyanakkor Cowen elképzelései ellenére sem biztos, hogy a képviselők nem kényszerítik ki még a költségvetés elfogadása előtt lemondását, és így az előre hozott választást.
Előre hozott választásokat követeltek
Az ír kormánykoalícióban kulcsfontosságú szerepet betöltő Zöld Párt hétfőn bejelentette, hogy januárban tartana előre hozott választásokat. John Gormley, a Zöldek vezetője azt mondta, arra is gondoltak, hogy azonnal kilépnek a kormánykoalícióból, de végül arra jutottak, hogy még súlyosabb következményekkel járna, ha a nemzetközi segítség, illetve a takarékossági programcsomag részleteinek kidolgozása előtt kormány nélkül maradna az ország.
Az ellenzék azonnali választást követelt. Legnagyobb erejének, a 166 tagú partlamentben 51 képviselővel rendelkező Fine Gaelnek a vezetője, Enda Kenny arra van szükség, hogy egy világos parlamenti többség birtokában lévő új kormány készíthesse el a négyéves gazdasági tervet, fejezhesse be a tárgyalásokat az EU-val és az IMF-fel és állíthassa össze a 2011-es költségvetést.
A 20 képviselővel rendelkező, ugyancsak ellenzéki munkáspárt vezetője, Eamon Gilmore a párt internetes honlapján azt írta: "Létfontosságú, hogy amilyen hamar csak lehet, új kormányunk legyen".
A kormány bukásáról írtak
Az ír napilapok hétfőn a kormány várható bukásáról cikkeztek. A The Irish Daily Mail "szégyentelen kapitulációnak" minősítette Dublin lépését, és úgy vélte, a kormány "90 évnyi függetlenségnek vetett véget" az EU és az IMF felkérésével. A The Irish Times egyenesen a kormány távozását és mihamarabb előre hozott választások kiírását követelte.
"Két hétig tartó hazudozás után (a kormány) Brüsszelhez fordul alamizsnáért, miután politikájával csődbe vitte az országot. Mostantól nem választott vezetők fogják irányítani az ügyeinket. Egyetlen lehetőségünk azonban még van: meg kell büntetni azokat, akik felelősek az ország romba döntéséért" - írta a The Irish Sun.