Dömötör
9 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Hétfőtől kolbászból lesz a kerítés Koszovóban

2010.12.11. 11:43
Vasárnap történelme során először választ parlamentet a 2008-ban függetlenné vált Koszovó. A választás esélyese a mostani miniszterelnök, a gerillavezérből politikussá lett Hashim Thaci pártja. Belgrád a választás bojkottálására szólította fel az ott élő szerbeket, de a direkt tiltás megszűnt.

Vezető hír a pristinai lapokban, ha egy újabb ENSZ-tagállam ismeri el Koszovó függetlenségét. Legutóbb november 18-án örülhettek ilyen hírnek az albánok, akkor a maglódnyi lakosságú, óceániai Tuvalu ismerte el az egykori jugoszláv tartományt.

Egy PDK szimpatizáns
Egy PDK szimpatizáns

Ezzel együtt még mindig csak az ENSZ-tagállamok alig több mint  harmada ismeri el a 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlenséget, igaz, a világ számos vezető nagyhatalma is köztük van. A függetlenség kikiáltását bátorító USA vagy az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország az elsők között ismerte el az új államot, viszont a nemzetiségi problémákkal terhelt Kína, Oroszország, Spanyolország, térségünkből Szlovákia és Románia kivár. Iveta Radičová szlovák miniszterelnök épp a napokban finomított az eddigi merev elutasításon, és kijelentette: ha Belgrád beleegyezik, elismeri Koszovót.

Szerbia már tárgyalna Koszovóval

Szerbiában nincs olyan erő, amely fegyvert fogna Koszovóért, habár 2008 előtt még nagy elemzői divat volt apokaliptikus víziókat vázolni, amikor a tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása került szóba. A kilencvenes évek háborúi, majd Montenegró különválása apatikussá tette a szerb közvéleményt a nemzeti ügyekre. Hiába állítják, hogy Koszovóban ringott a szerb nemzet bölcsője, hogy szerintük a törökökkel szövetkezett muzulmán albánok miatt kellett százezernyi szerbnek elhagyni otthonát évszázadokkal ezelőtt, és ez vezetett az etnikai arányok megváltozásához, hogy a koszovói albánok jelentős része hitehagyott szerb, hogy a titói Jugoszláviában az albán többség elnyomta a szerb kisebbséget. A szerbiai szerbek zöme életében nem tette be a lábát Koszovóba, nem látta saját szemével a szerb nemzet állítólagos bölcsőjét, az ottani középkori kolostorokat, és már esze ágában sincs ezeket megnézni.

A szerbiai közvélemény közömbössége a koszovói kérdés iránt – habár verbálisan nagyon erős az albánellenesség – szerencsésen találkozik a belgrádi politikusok érdekével. Bár nagyon messze van még az az idő, amikor a szerb miniszterelnök „engedélyt ad” Szlovákiának, viszont az albánokkal szembeni merev elutasítás múlóban van.

Hashim Thaci, jelenlegi miniszterelnök
Hashim Thaci, jelenlegi miniszterelnök

Szerbia mihamarabb az Európai Unió tagja akar lenni, ha viszont még tárgyalni sem akar Pristinával, akkor a 2011 végére megcélzott tagjelölti státus is merő illúzió. Ennek eléréséhez elvileg nem kell rendezni a koszovói kérdést (Brüsszel tízpontos csomagjában ez nem szerepel), a gyakorlatban viszont a tagjelölti kérdőíven már egy olyan egyszerű kérdés megválaszolása is nehézségekbe ütközik, mint például: mekkora Szerbia területe, hányan lakják és mik a határai. Az EU 27 tagállamából 22 elismerte Koszovó függetlenségét, igaz, ez egyben azt is jelenti, hogy egy ilyen fontos külpolitikai kérdésben nincs egységes uniós álláspont, ami egyben a szervezetet is minősíti.

Belgrád most nyitott a több mint egy évtizede, még Slobodan Milošević uralma alatt megszűnt párbeszéd folytatására, a kormány tagjai néha már a történelmi megbékélés lehetőségéről beszélnek, ami új fejlemény.

Most is bojkottra szólítanak

A tárgyalásokhoz azonban partner kell, a koszovói politikusok viszont vonakodnak ennek megkezdésétől, mivel semmilyen, az állam szuverenitását korlátozó alkudozásba nem akarnak belemenni. Jellemző, hogy éppen az ENSZ-közgyűlés szeptemberi, tárgyalásokra felszólító határozata vezetett a jelenlegi belpolitikai válsághoz, az előrehozott választások kiírásához. (Belgrád új hozzáállására jó példa, hogy ebben a határozatban letettek arról, hogy elfogadhatatlannak nevezzék Koszovó elszakadását Szerbiától.)

Belgrád továbbra is illegitimnek tart minden választást Koszovó területén, és az ott élő 150-200 ezer szerbet bojkottra szólítja fel, ahogy Vojislav Koštunica elnöksége idején is tette. Annyit viszont finomodott a Boris Tadić vezette Szerbia álláspontja, hogy nem bírálják azokat a szerbeket, akik elmennek szavazni. Nem jó előjel ugyanakkor, hogy a többségében szerbek lakta észak-koszovói Leposavicon csütörtökön ismeretlenek meggyilkolták a helyi választási bizottság egy boszniai muzulmán tagját. (Koszovóban harmincezer boszniai származású muzulmán él, akik az ország egyik hivatalos kisebbségének számítanak.)

Szerb plakát Mitrovicában
Szerb plakát Mitrovicában

A vasárnapi választáson két nagy párt verseng a győzelemért, Hashim Thaci miniszterelnök Koszovói Demokratikus Pártja (PDK) és Isa Mustafa Koszovói Demokratikus Ligája (LDK). A két nagy párt 2001-től uralja a politikai mezőnyt, 2001-ben és 2004-ben az LDK, 2007-ben a PDK győzött. Legutoljára koalícióban kormányzott a két nagy.

A kampányt intézzük el annyival, hogy a tanároknak fizetésduplázást, az egészségügynek a költségvetési pénz megduplázását ígérik lelkesen, miközben a helyi IMF-es komisszár levegő után kapkod. Honnan lesz erre pénz? A válasz: majd javítjuk az adóbehajtás hatékonyságát. Egy olyan országban, ahol számlát nem nagyon szokás adni, a munkanélküliség negyvenszázalékos, és a lakosság jórészt a külföldre szakadt koszovóiak (szinte minden családból dolgozik valaki Nyugat-Európában) hazautalt euróiból él.

Rugova kontra UCK

A pártok gyökerei a kilencvenes évekre nyúlnak vissza, amikor Ibrahim Rugova vezetésével saját iskolai hálózattal, egészségügyi szolgáltatással rendelkező párhuzamos államot építettek ki a szerbek uralta tartományban. A passzív, erőszakmentes ellenállásban hívő Rugova mellett azonban felnőtt egy generáció: ennek nagy csalódást jelentett a délszláv háborúkat lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés, amelyben Koszovót még csak meg sem említették.

Dayton után nyugaton Miloševićet egyre inkább a balkáni béke egyfajta garantálójának tekintették, ha mégoly kellemetlennek is. Az LDK-alapító Rugova passzív rezisztenciájával elégedetlen koszovói albánok a Nyugat-Európában élő emigránsok pénzéből és a kábítószercsempészetből befolyó jövedelmekből fegyverkezni kezdtek. Ebben az időben, 1997-ben omlott össze az albán állam, amit a piramisjátékon bukott saját állampolgárai döntöttek meg. (Az ország lakosságának kétharmada vesztette el megtakarítását, összesen 1,5-2 milliárd dollárt, a zavargásokban több ezren meghaltak.) Megnyíltak a fegyverraktárak, az ott tárolt fegyverek nagy része Koszovóba, az akkoriban alakult felszabadítási hadsereg, az UCK kezébe került. (Az összeesküvés-elméletek kedvelőinek: egyesek szerint a piramisjáték mögött az UCK állt.)

Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnök plakátja
Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnök plakátja

A mostani miniszterelnök-pártelnök Thaci már a kilencvenes évek első felében követett el merényleteket szerb rendőrök és katonák ellen, majd ő lett az UCK megalapítója. Egy korábbi elfogatóparancs alapján 2003-ban Ferihegyen rövid időre letartóztatták az akkorra már politikussá lett Thacit, akit a nemzetközi közösség közbenjárására hamar elengedtek.

A szerbek elleni harcot Koszovóban 1997-98-ban kirobbantó UCK-t hamarosan a nemzetközi közösség is tárgyalópartnerül fogadta el, és ennek a politikai szárnya lett Thaci amúgy szociáldemokrata elveket valló PDK-ja.

Nagy-Albánia még messze van

Az LDK, a 2006-ban meghalt legendás Rugova pártja magát neoliberálisként határozza meg. A köztársaság és a párt elnöke is Fatmir Sejdiu volt idén őszig, amikor a koszovói alkotmánybíróság választás elé állította: vagy az országot, vagy az LDK-t irányítja. Sejdiu sértődöttségében mondott le a köztársasági elnöki posztjáról, és két hónappal később a pártelnöki posztot is elvesztette: az utóda Pristina polgármestere, Isa Mustafa lett. Érdekesség, hogy Mustafa a nagyjugoszláv időkben, 1984 és 1988 között állt már a pristinai önkormányzat élén.

És vannak még a 10 százalék körüli eredményre számító pártok, amelyek közül egy új koalícióban bármelyik – ahogy mondani szokás – a mérleg nyelve lehet. Az egyiket volt PDK-sok alkotják (Szövetség Koszovó Jövőjéért), a másikat egy milliárdos üzletember, Behgjet Pacolli vezeti, akinek cége a 90-es években a Kreml felújítását végezte (Koszovói Új Szövetség), a harmadik pedig az Albániával való egyesülést tűzte ki célul (Önrendelkezés).

Ez utóbbi opcióról azok, akik még emlékeznek Enver Hodzsa diktatúrájára, vagy akik 1998-99-ben a szerbek elől Albániába menekülve tapasztalták meg az ottani mélyszegénységet és elutasítottságot, hallani sem akarnak. De azóta felnőtt egy réteg, akik szerint a jelenlegi bajokat megoldaná, ha az összes albán egy államban élne. (Koszovó és Albánia mellett jelentős az albánság aránya Dél-Szerbiában, Macedóniában és Montenegróban is.)

Alighanem ennek a problémának a kezelése lesz a nemzetközi közösség újabb leckéje, de addig még öt-tíz év is eltelhet.