Megint gyilkolt a H1N1 Nagy-Britanniában
A tavaly világjárványt okozó H1N1 influenzavírus Nagy-Britanniában ismét megjelent, és az utóbbi hat hétben 10 ember halálát okozta. A brit egészségvédelmi hivatal (HPA) jelentése szerint a betegség által érintett mind a tíz személy 65 év alatti felnőtt volt, és a többségük más egészségügyi problémával is küszködött.
"Az elmúlt néhány hétben az országban emelkedett a H1N1-, illetve a B típusú influenzavírus által okozott megbetegedések száma" - mondta el John Watson professzor, a HPA légzőszervi megbetegedések osztályának vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010 augusztusában jelentette be a H1N1 világjárvány végét. Az első ilyen influenzás eseteket 2009 márciusában jegyezték fel, és a WHO adatai szerint 18 450 ember, köztük sok terhes nő és fiatal halt meg a vírus miatt.
Nagy-Britannia tavaly is az elsők között számolt be a H1N1 vírus megjelenéséről.
A HPA közleménye szerint sokszor előfordul az, hogy egy pandémiás vírustörzs a leggyakoribb szezonális törzs lesz a következő influenzaszezonban, vagyis egyáltalán nem meglepő a H1N1 újbóli megjelenése.
Az egészségvédelmi hivatal egyik szóvivője elmondta: valóban egyre több influenzás megbetegedésről érkezik jelentés az ország minden pontjáról, de ez ilyenkor, a téli hónapokban teljesen normálisnak tekinthető.