Egy hadseregnyi rendőr kellett a rendteremtéshez
A volt Szovjetunió déli részéből érkezett migránsok és az orosz nacionalisták közötti tervezett összecsapás megtorpedózására Moszkvában és Szentpéterváron a rendőrség szerdán délután embereket állított elő, és este hatkor bezártak egy hatalmas fővárosi bevásárlóközpontot is.
A tervezett időpontban a helyzet némileg elfajult, de alig egy órával később a Vesztyi 24 hírtelevízió helyszíni beszámolója szerint a kijelölt tér, a Kijevszkaja a kora esténként szokásos képtől eltérően hét órára már üres volt.
Moszkvában a Kreml melletti Manyezsnaja téren, ahol szombaton már egyszer összecsaptak a kaukázusi és a közép-ázsiai migránsok az oroszokkal, a Kijevszkaja téren, ahová az interneten szerda délutánra "hirdették meg" a rendbontást, valamint a külügyminisztérium épülete előtt lévő, közeli Szmolenszkaja téren mintegy 3000 rendőr és rohamosztagos cirkált. Az esti órákig több mint ezer személyt állítottak elő.
A Kijevszkaja téren lévő, népszerű Jevropejszkij bevásárlóközpont ugyan szokás szerint késő estig szándékozott nyitva tartani, de hatkor bezárták. Lezárták a metró megállóját is.
A főváros határában és a metró kijáratainál is motozások voltak, és azt, akinél bármilyen, fegyverként is használható tárgyat találtak, nem engedték tovább. Több helyen voltak nagyobb verekedések, így a Szmolenszkaja rakparton és a Park Kulturi metróállomásnál. Többen megsérültek.
A Kijevszkaja térre megpróbált behatolni egy nagyobb csapatnyi migráns, az onnan kiszorított csoportok pedig egy közeli, igen forgalmas utcát akarták lezárni, ahol egy McDonalds gyorséttermet kiürítettek és bezártak.
Szentpéterváron a Szennaja téren ötvennél több embert állítottak elő. Hírügynökségi jelentések szerint Szamarában is bevittek a rendőrségre mintegy száz, csoportba verődött fiatalt, és a Don menti Rosztovban is hasonlóan jártak el.
Szombaton fociszurkolók vonultak ki a moszkvai Manyezsnaja térre, hogy tiltakozzanak egyik társuk megölése ellen, akit kaukázusiak tettek el láb alól egy utcai verekedésben. A szurkolók megmozdulására azonban "rátelepedtek" a nacionalisták, súlyos zavargások törtek ki, többen megsérültek.
Azóta feszült a helyzet, bár mind a szurkolói szervezetek, mind pedig a nemzeti diaszpórák oroszországi szervezetei határozottan és többször felszólították híveiket, hogy kerüljék a rendbontást, lehetőleg ki se menjenek az utcára.
Oroszországban dúl a nacionalizmus, évente több száz, a volt Szovjetunió egykori déli tagállamaiból származó migránst ölnek meg az utcákon.