Bűnösnek vallotta magát az új brit Hasfelmetsző

2010.12.21. 15:05
Életfogytiglani börtönre ítélték kedden azt a brit sorozatgyilkost, aki három prostituáltat ölt meg. A férfi azt állította, hogy evett áldozatainak húsából, de a nyomozók erre nem találtak bizonyítékot, szerintük csak a hírhedtségét akarta növelni így.

Beismerte tetteit keddi bírósági tárgyalásán az a negyvenéves brit férfi, akit három prostituált meggyilkolásával gyanúsítanak. A saját magát "Számszeríj Kannibálnak" nevező férfi az észak-angliai Yorkshire-ben végzett áldozataival.

A szomszédja szerint Hasfelmetsző Jack-et tanulmányozó, kriminológiát tanuló Stephen Griffiths-t májusban tartóztatták le. Tetteire azután derült fény, hogy egy apróbb bűncselekmény után kutató biztonsági őr megnézte a férfi lakóházában található biztonsági kamera felvételeit. A második emeleti folyosót felügyelő kamera ugyanis rögzítette, ahogy Griffiths egy számszeríjjal fejbe lőtte, majd a lakásába vonszolta utolsó áldozatát.

A brit rendőrség a videó felfedezése után azonnal letartóztatta a férfit, akit még kettő, korábban eltűnt prostituált megölésével vádolnak. Utolsó két áldozatának maradványait egy folyóban találták meg. Legelső, még tavaly meggyilkolt áldozatának holttestére eddig nem sikerült rábukkanni, csak a nő vérét találták meg a férfi fürdőszobájában.

Griffiths azt állította, hogy evett első két áldozatának megfőzött húsából, míg a harmadikból nyersen falatozott. Az ügyében nyomozó detektívek azonban erre nem találtak bizonyítékot, és azt gyanítják, hogy csak hírhedtségét akarta növelni a kannibalizmussal.

Néhány órával azután, hogy a férfi bűnösnek vallotta magát, a bíróság kimondta az ítéletet: életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá.

Mivel prostituáltak voltak az áldozatok, a brit bulvársajtó azonnal felidézte a tizenkilencedik század végének hírhedt és máig ismeretlen sorozatgyilkosát, Hasfelmetsző Jacket.  Amikor kiderült, hogy Yorkshire az egyik helyszín, az 1970-es évek brit sorozatgyilkosa, Peter Sutcliffe neve került elő. Ő volt a Yorkshire-i Hasfelmetsző, aki 13 nőt gyilkolt meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport